2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

24 óra kell, mire teljesen visszaáll a gázrendszer

Ezt Góczi István az EMFESZ ügyvezető igazgatója mondta el a Hírextrának. A gázkereskedelmi cég központjában, a krízis közepén látogattuk meg az igazgatót, ahol hatalmas erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen a bosszúsága az ember
2009. január 7. szerda 16:41 - Pénzes Dávid
Jelenleg Magyarország egy csepp földgázt sem kap Ukrajnán keresztül, miközben a fogyasztásunk 60-70 millió köbméter. Ahogy hidegebb lesz, ez csak növekszik. Egyelőre elég a tározókban lévő mennyiség, de már most is kénytelenek voltunk bevezetni a kettes fokozatot. Ez azt jelenti, hogy minden 500 köbméter/óránál magasabb fogyasztású cégnek le kell állítania gázfelhasználását. A harmadik fokozat már érintené a nagyáruházakat sőt a pékséget és a tejüzemeket is.

A gázkrizis kellős közepén sikerült utolérjük az egyik legnagyobb gáz kereskedő cég az EMFESZ ügyvezető igazgatóját, Góczi Istvánt.



Jelenleg még a második fokozat van érvényben. Mikor számíthatunk a harmadik bevezetésére?

Egyelőre ezt nem tudjuk megmondani. Ez időjárás függő. Ha marad ez a hőmérséklet, akkor nagy valószínűséggel nem kell bevezetni a harmadik fokozatot. Ha további lehűlés lesz, akkor nőni fog a fogyasztás (egy fok átlaghőmérséklet csökkenés akár hét százalékos lakossági fogyasztásnövekedést jelent) és akkor muszáj lesz további korlátozásokat bevezetni.

Mennyi idő alatt lesznek elzárva a gázcsapok, ha ezt bevezetik?

Ennek van egy átfutási ideje. A gázszolgáltatóknak és a kereskedőknek a kötelessége, hogy először értesítsék a fogyasztóikat a korlátozás bevezetéséről. Ha a fogyasztók nem tesznek ennek eleget, akkor a gázszolgáltatónak kötelessége kimenni a helyszínre, hogy elzárja a gázcsapot.

Kik vannak benne a harmadik körben?

Ebben gyakorlatilag már minden ipari fogyasztó benne van. Az összes nagyáruház, a tejüzem, péküzem, mindenki. Nem marad más, csak a városi fűtőművek és a lakosság.

Ez azt jelenti, hogy nem lesz kenyér meg tej?

Idáig nem szabad eljutni!

Jelenleg, hogy áll az ország fogyasztása?

Ezekben a napokban kb. 65-70 millió köbméterre van szükségünk. A tározókból azonban csak 50-51 milliót tudunk kinyerni. Ezenkívül az országnak saját termelése is van, aminek a kapacitását a MOL megnövelte. Most amennyire csak tudja, fokozza a gáz kinyerését. A második fokozatú korlátozás miatt ma pontosan 64 millió köbmétert próbálunk elérhetővé tenni. Emiatt jelenleg a gázszolgáltató rendszerünk száz százalék fölött teljesít.

Meddig bírja ezt?

Ez nehéz kérdés. Néhány napig biztosan, de hónapokig nem.

Mégis meddig kell így működnünk?

Csütörtökön a Gazprom elnöke Brüsszelben találkozik az EU vezetőivel. Én bízom abban, hogy ezen a tárgyaláson Európa politikai nyomást fog gyakorolni az ukrán félre. Azt kellene elérni, hogy legalább a tranzitszolgáltatást állítsák vissza. Egyezkedni meg ráérnek később. Az Európai Energia Charta hetedik pontja kimondja, hogy a tranzitszerződéseket minden körülmények között teljesíteni kell.

Hiába van ez leírva, ha Ukrajna nem tartja be.

Ezért kell az Uniónak határozottan állást foglalnia. Amíg nem érezte a saját bőrén, addig az EU próbálta magát távol tartani a kérdéstől. Most azonban, hogy leáll az ipari termelés, sőt legrosszabb esetben az élelmiszertermelés is, valamit lépni kell.

A tranzitot annak ellenére kellene Ukrajnának biztosítania, hogy ugyan nincsenek végleges megállapodások, de tranzitszerződés létezik.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását