2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Topolánek nem javul

Mirek Topolánek cseh miniszterelnök nagy valószínűséggel nem tartja be ígéretét, amelyet Lívia Klausovának, az államfő feleségének adott az év elején, s a két magas cseh közjogi méltóság szokásos közös újévi ebédjére ismét a feleségek nélkül kerül sor. To
2008. december 24. szerda 07:42 - Hírextra
A miniszterelnök januárban egy nagy rózsacsokorral állított be a Lány kastélyba, az államfő rezidenciájába. Miután az államfő és a kormányfő közös ebédjén - Topolánek meglepetésére - Lívia nem vett részt, a virágokat csak az elnöki protokollnak tudta átadni. Mindez természetesen nem kerülte el az újságírók figyelmét, így a mintegy két órás találkozó utáni sajtóértekezleten Topolánek nyilvánosan kijelentette, hogy "a jövő évben megjavul".

Azt, hogy a jövő újévi közös ebédet ismét a női partnerek nélkül költik el, Jana Bartosová kormányszóvivő mondta el újságíróknak. A kormányfő legalábbis így értelmezi azt a meghívót, amelyet az államfőtől kapott.

Václav Klaus közölte, hogy január 5-én Lányba várja Mirek Topolánek miniszterelnököt. Bár korábban az volt a szokás, hogy a köztársasági elnök és a miniszterelnök a feleségeikkel együtt vettek részt az ebéden, most ez protokolláris szempontból megvalósíthatatlan, lehetetlen.

Topolánek ugyan házasember, de 2007 tavaszán elhagyta feleségét és a szeretőjéhez költözött, akitől tavaly nyáron fiúgyermeke született. Új partnere - Lucie Talmanová, a képviselőház alelnöke - , azonban a protokoll szabályai szerint ebben az esetben nem kísérheti el a kormányfőt semmiféle hivatalos eseményre.

A szigorú protokoll szerint ez a hely továbbra is Pavla Topolánkovát illeti meg. Pavla, akivel Topoláneknek három gyermeke van, azonban erre nem tart igényt. Klaus felesége, Lívia - megint csak a protokoll szerint - pedig egy ilyen helyzetben szintén nem ebédelhet együtt férjével és annak vendégével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását