2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Wisinger István és Király István Dániel kapta a MÚOSZ Magyar Lajos díját

Wisinger István újságíró, szerkesztő, egyetemi tanár, a MÚOSZ volt elnöke és Király István Dániel, a Magyar Rádió munkatársa vehette át pénteken a 2008. évi Magyar Lajos díjat, amelyet Péchy Blanka színművésznő alapított.
2008. november 28. péntek 18:47 - Hírextra
A Magyar Találmányi Hivatal székházában megtartott díjátadó ünnepségen a Péchy Blanka által első férje, Magyar Lajos író, újságíró, Kína-kutató emlékére, a magyar sajtó legjobb hagyományainak őrzésére alapított elismerést Bencédy József nyelvészprofesszor, a díjról döntő kuratórium elnöke adta át, aki évtizedek óta oktatja szép magyar írásra, beszédre a fiatal újságíró-nemzedékeket - többek között, mint az ünnepségen mindketten megemlítették, Wisinger Istvánnak is tanára volt.

A kuratórium elnöke felidézte az alapító levélben megfogalmazott követelményeket, amelyek értelmében a díjban a nyomtatott és az elektronikus sajtó területén legalább 10 éve dolgozó újságírók részesülhetnek, "akik elérik azt a magasra helyezett mércét, amelyet a folyamatos szellemi és erkölcsi felelősséggel járó újságírói hivatás méltán megkövetel" - mint például "a tájékozottság, a sokirányú műveltség, az igényes stílus, a haladó szellemű szilárd meggyőződés, a szorgos kutatóhajlam".

Wisinger István kivételesen gazdag és nagyszabású pályát futott be eddig - mondta el laudációjában Bencédy József, megemlítve, hogy a díjazott az ELTE Bölcsészettudományi Karának elvégzése után a Stanford egyetemen oklevelet szerzett közszolgálati televíziózásból, dolgozott a rádióban és televízióban, volt főszerkesztő riporter, intendáns. Wisinger számos kitüntetés, köztük a Pulitzer-emlékdíj tulajdonosa, 1997-től 2004-ig a MÚOSZ elnöke volt, ma pedig a Kodolányi János Főiskola kommunikációs tanszékének tanára. A televízió háborúba megy című, nemrég megjelent könyve pedig nemcsak tudományos szakmunka, hanem lebilincselő olvasmány is.

Király István Dániel a szakma feltörekvő, fiatal erősségei közé tartozik, aki alig 16 évesen robbant a sajtóba egy helyi lap munkatársaként és 19 évesen már a Népszabadság Budapest rovatának oldalszerkesztője volt. Csaknem egy évtizede a Kossuth Rádió Krónika rovatának munkatársa, tavaly óta pedig a Szombat reggel magazin felelős szerkesztője. Király István Dániel 2004-től két éven át Pekingből tudósított, idén pedig Afganisztán kényes területeire merészkedett, ami nagy bátorságra vall - idézte laudációjában Bencédy József a fiatal újságíró egyik méltatóját.

A Magyar Lajos díjat szerkesztőségi kollektívák és a Magyar Újságírók Szövetségének szakosztályai által tett javaslatok alapján 1987 óta ítéli oda évente az öttagú kuratórium, amelynek Bencédy József elnök mellett jelenleg Baracs Dénes, Benda László, Bolgár György és Győrffy Miklós a tagja. Az díjjal az oklevél és az emlékérem mellett idén 120 ezer forint járt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását