2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jövő héttől újra költségvetési vita

Hétfőn teszi le miniszteri esküjét Molnár Csaba a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője, és kedden lesz a 2009-es költségvetés újra megnyitott részletes vitája - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütört
2008. november 27. csütörtök 12:04 - Hírextra
Kétnapos ülést tart a jövő héten a Ház, hétfőn döntenek a képviselők a jövő évi adó- és járuléktörvényekről, illetve a 2009-es költségvetést megalapozó törvényekről is.
Szili Katalin elmondta: hétfőn újból szavaz a parlament az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényről és módosítja annak hatálybalépését.

A házelnök emlékeztetett: Sólyom László köztársasági elnök megfontolása visszaküldte a jogszabályt az Országgyűlésnek azzal az indoklással, hogy nem ért egyet a november 10-én meghozott törvény hatályba lépésének időpontjával, mert így nem áll az államfő rendelkezésére az a határidő, amelyet az Alkotmány a kihirdetés megfontolására biztosít.

A házelnök elmondta, tájékoztatta a frakciókat arról is, hogy a köztársasági elnök jelezte: a gyűlöletbeszédről szóló törvényt elküldte az Alkotmánybírósághoz.

Kedden lesz a 2009. évi költségvetés újra megnyitott részletes vitája, két részletben - mondta Szili Katalin. Hozzátette: délelőtt ötórás időkeretben, televíziós közvetítés mellett vitatkoznak a frakciók a büdzséről, ezt követően más törvények részletes vitáját folytatják le. Este folytatódik majd a büdzsé részletes vitája, időkeret és televíziós közvetítés nélkül.

A frakciók megegyeztek abban, hogy december 8-án dönt a Ház a köztársasági elnök főbírójelöltjéről. Az képviselőcsoportok előzetesen tárgyaltak a december 8-9-i ülésnapról is, és arról döntöttek, hogy ekkor megemlékeznek Antall József miniszterelnök halálának 15. évfordulójáról

Szili Katalin elmondta: a parlament december 15-én befejezi munkáját, és várhatóan február 16-án kezdi el a tavaszi ülésszakot. Az őszi ülésszak utolsó napján a jövő évi költségvetésen kívül több mint 20 jogszabály zárószavazását tarják.

A jövő heti napirendre elnöki jogkörben tesz majd javaslatot a házelnök, mert a kormányoldal továbbra sem támogatta Fidesz két javaslatának napirendre vételét. Az ellenzéki párt újból kezdeményezte, hogy vegyék napirendre kisebb létszámú parlamentre vonatkozó alkotmánymódosítási, illetve a miniszterek és államtitkárok fizetésének 2002-es szintre történő visszaállítását szorgalmazó törvényjavaslatukat.

Az őszi ülésszak vége előtt az alkotmánybírákat jelölő bizottság tart még egy ülést - közölte Szili Katalin. Mint mondta: két alkotmánybírót kellene választani, de a két nagy frakció álláspontja megmerevedett. Az MSZP továbbra is kitart elvi álláspontja, az új jelölés, a Fidesz pedig az újraválasztás mellett.

Szili Katalin elmondta azt is: levélben fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, személyes találkozót kezdeményezve. Azért került sor erre lépésre, mert Szabó Máté az ombudsmanok és munkatársaik részére személyes, a lehető legmagasabb szintű jog védelmet kért.

Az ombudsman azt javasolta a döntéshozóknak, elsősorban az Országgyűlés alkotmányos jogokkal foglalkozó bizottságainak, hogy védjék meg őket mindazoktól a támadásoktól, negatív következményektől, amelyek azért érik őket, mert közreműködnek a független, jogvédő tevékenységben, és kritikát gyakorolnak a hatóságok, más szervezetek tevékenysége felett.

Levelemben azt nehezményeztem, hogy a biztos nem hozzám fordult elsőként - szögezte le Szili Katalin. Azt mondta: ha Szabó Máté a törvényhozóktól kér védelmet, akkor azt javasolja, hogy előbb hozzájuk forduljon, majd ezt követően a nyilvánossághoz. Ez a fordított lépés is rombolja a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat - tette hozzá a házelnök. Szerinte azért is esedékes látogatása, mert teljes lett az ombudsmani létszám.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását