2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Rengeteg munkahely fog megszűnni

Bajnai Gordon szerint számítani kell arra, hogy Magyarországon a következő hetekben ezres nagyságrendben fognak megszűnni munkahelyek - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter erről szombaton Budapesten, az MSZP választmányának ülése után tartott saj
2008. november 22. szombat 16:15 - Hírextra
A héten bejelentettek szerint a közeljövőben 1760 munkahely fog csoportos létszámleépítéssel megszűnni, az előző héten bejelentett 1400 után - közölte a politikus kérdésre válaszolva.

A miniszter szerint ez a folyamat gyorsulni fog, és rövid távon nem várható változás, azaz arra kell számítani, hogy a következő hónapokban romlani fog a helyzet. Felhívta arra a figyelmet, hogy egyelőre Nyugat-Magyarországon nagyobbak a leépítések. Mint mondta, sokan inkább azt a megoldást választják, hogy leállnak egy hónapra, mint hogy elküldjenek embereket.

Bajnai Gordon szerint először a bérbe adott munkavállalóktól válnak meg a vállalkozások, és igyekeznek megtartani jól képzett szakmunkásaikat.

A gazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány a kis- és közepes vállalkozásoknak célzott támogatást ad a munkahelyek megtartására és újak létesítésére. Az uniós forrásokból annyi pénzt csoportosítottak át, amennyi 100 ezer munkahely megtartásához és 20 ezer munkahely létrehozásához elegendő az 5-50 embert foglalkoztató vállalkozásoknak - fűzte hozzá.

Közölte, regionális válságkezelő alapokat állítanak fel, hogy ha egy térségben sok munkahely szűnik meg, akkor a kormány egyfajta katasztrófasújtott övezetté nyilváníthatja azt, majd meglévő uniós, illetve hazai forrásokkal megpróbálja megtartani vagy újraindítani a munkahelyeket.

Bajnai Gordon beszámolt arról, hogy az MSZP választmánya támogatta a kormány hatpontos válságkezelő csomagját, és javasolta szerkezeti reformok elindítását is. Úgy fogalmazott, a rövid távú válságkezeléshez az eszközök a kormány kezében vannak, de ahhoz, hogy Magyarország ebből a válságból erősebben jöjjön ki, mint ahogy belement, lényeges változtatásokat kell végrehajtania. Ehhez szükség van az MSZP-n kívüli más parlamenti erők támogatására is.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország mennyivel fog hozzájárulni a jövő héten bejelentendő uniós szintű válságkezelő csomaghoz, és igényel-e támogatást belőle, a miniszter közölte, nem ismert még a csomag finanszírozása. Az azonban világos, hogy Magyarországnak lényeges kiadáscsökkentést kell végrehajtania, amivel az ország már idén teljesíti a maastrichti kritériumok egyikét. Hozzátette: ez nem teszi lehetővé, hogy a költségvetésből rövid távon jelentős többletpénzt fizessünk az EU-nak.

A Fidesz helyettes szóvivője, Cser-Palkovics András közleményben reagált a miniszter szavaira: "Bajnai Gordon megszólalása azért döbbenetes, mert egy kormánynak nem az a feladata, hogy a munkahelyek megszűnését jelentse be, hanem hogy elmondja, mit tesz ez ellen" - írta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását