2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Minőségre törekszik a BÁV

Igazán vonzó, gyűjtői darabokat magában foglaló festmény-kollekció áll a BÁV november 11-én kezdődő, háromnapos aukciójának középpontjában.
2008. október 30. csütörtök 20:10 - Hírextra
A 850 tételnyi ékszert, festményt, szobrot, ezüstöt, műtárgyat, szőnyeget, bútort tartalmazó anyagot és a róla készült reprezentatív katalógust csütörtökön mutatták be az újságíróknak. A közönség november 2-tól láthatja a kiállítást a Bécsi utcai aukciósházban.

Az első napon a BÁV erőssége, az ékszer kollekció kerül majd kalapács alá. Benne néhány tízezres és milliós darabokkal, hogy az ékszert használati, díszítő tárgyként, illetve befektetési céllal vásárlóknak is legyen miből válogatniuk. Az igazi ritkaságokat is szinte nyersanyag/arany árban kínálják, kísérletet téve, vajon a piac megfizeti e a mívességet, a minőséget.

A választék főleg 19-20. századi munkákat tartalmaz.(Korábbi századokból csak elvétve kerül ékszer aukcióra.) Ezért is ritkaság az a néhány biedermeier aranyékszer, karkötő, nyakék, melltű, amelyet 70 és 200 ezer forint közötti árról indítanak. Szépsége és eredeti állapotában megőrzött minősége indokolja, hogy a hatdarabos antik, úgynevezett gránát arany készletet félmillió forintra értékeljék.

A legkülönlegesebb darab azonban a porosz származású, szentpétervári Keibel mester gyémánt- és türkizkövekkel díszített empire stílusú aranyszelencéje. Az ilyen különleges megmunkálású szelencét uralkodók vagy főrangúak ajándékozták nem arisztokrata származású személyeknek, szolgálataik elismeréséül. Johann Wilhelm Keibel tárgyai nagy aukciók keresett darabjai, legutóbb egy I. Miklós cár gyermekkori miniatűr portréjával díszített szelencéjét árverezték a Christie's-nél, magas áron. A BÁV-nál 700 ezer forinttól lehet licitálni a látványos Keibel szelencére.

A kétszáz tételnyi 19-20. századi festményanyag mellé majd száz míves bútort és keleti szőnyeget is beillesztettek. Így a második nap is különös érdeklődésre tarthat számot. Aukciók sztárfestőinek - Aba Novák Vilmos, Vaszary János, Mednyánszky László, Rippl-Rónay József, Kádár Béla, Zichy Mihály - ismert vagy mindeddig rejtőzködő darabjait vonultatják fel. Munkácsy Mihály Pillanatnyi fölhevülés (Párbaj) című, 1888-as, korai olajjal kartonra festett vázlata azon kosztümös képek sorába tartozik, amelyek Rembrandt hatását viselik. Munkácsy a legmagasabbra értékelt festő a magyar műtárgypiacon. Nem csoda, hogy 18 millió forintról indítják ezt a művét.

Korai és kosztümős kép Rippl-Rónai Lupus in Fabula című vászna, amelyet a festő tanulóéveinek elején festett, s jelzésül a Rippl Józsi nevet tüntette fel rajta. Ebből a festővé válás folyamatát érzékeltető korszakból igen kevés Rippl mű maradt meg, ezért méltányos a 8 millió forintos kikiáltási ár érte.

A római ösztöndíj után hazatért Aba Novák megrendelésre festette Körhinta című képét, s ez csak kezdete volt gazdag, cirkuszi sorozatának. A debreceni Aba Novák kiállítást megjárt festményt 22 millió forintért kínálják.

Egy jelzet nélküli, de a család tulajdonából származó, fény-árnyék hatásokkal operáló Vaszary kép, a Lila nyakkendős lány 10 millió forintot kóstál. Zichy Mihály nagyméretű, részletekben gazdag rajza minden bizonnyal az orosz cári udvarban készült. A dekoratív temperához 1,2 millió forintért hozzá lehet jutni.

Már a harmadik nap anyagához, a műtárgyakhoz vezet az ezüst, ötvös tárgyak sokasága, a 19. század végi, 20. század eleji Zsolnay díszedények kollekciója és a kisplasztikák választéka. Ez utóbbiak közül kiemelkedik Kisfaludi Stróbl Zsigmond A gyík című, 3 millió forintért kínált márvány szobra, Borsos Miklós bronz domborművei, Zala György lovas szobra. A legutóbbi BÁV művészeti aukció meglepetése Tevan Margit sárgaréz iparművészeti tárgyainak milliós sávba szárnyalása volt. Most ismét találkozhatnak munkáival a gyűjtők, meglehetősen alacsony árakon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását