2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

"A stúdióban kiderül, miként valósíthatóak meg a papírra vetett gondolatok."

„A nyár zseniálisan telt. Leginkább persze a fesztiválokról szólt az életünk, de saját koncerteket is rendeztünk. Jó volt.” A Pont Fm rádió Rocközön című műsorának vendége a Kowalsky meg a Vega volt.
2008. október 12. vasárnap 17:00 - Molnár Miklós
A Pont FM rádió stúdiójában Kowa, a zenekar énekese, névadója és alapítója, valamint Tóbi, az akusztikus gitárvirtuóz válaszolt a feltett kérdésekre.

A zenészektől megtudtuk, most épp két nagyszabású koncert előtt állnak. Az egyiket ma tartják Debrecenben, a másikat pedig majd október 24-én, Budapesten, a Petőfi Csarnokban. A koncert alaphangulatát majd az új album, a Szemenszedett Igazság határozza meg. Kowa elmondta, hogy a 24-i megmozdulás lesz az eddigi legnagyobb durranás. Arra a kérdésre, hogy készülnek-e valamilyen meglepetéssel a jeles alkalomra, azt válaszolta, hogy természetesen sok újdonsággal várják a bulizni vágyókat. Először használnak majd LED-falat, melyen olyan képeket vetítenek, amik a mondanivalót igyekeznek alátámasztani. Emellett még számos technikai remeket vonultat fel a gárda. Az este folyamán fellép majd Barabás Lőrinc, aki a Billy Zone-t képviseli.

És ha már meglepetésekről beszélünk: kiderült, hogy 24-én lesz Tóbi születésnapja is. Ez már önmagában hordozza a fergeteges hangulatot. Boldog Születésnapot!

Hol itt a csel?

Sajnos a nagy öröm mellett azonban egy nehéz döntés árnyéka is ott lesz a háttérben aznap este. Tóbi nagy vívódás után arra jutott, hogy az ő útja másfelé tart, mint a zenekaré. Az elválás hátterében nem személyes okok vannak, aminek mindannyian nagyon örülünk. A magán gitártanár másik együttesére szeretne több időt fordítani. Úgy gondolja, nem tudna a Vegában és a Nossában is száz százalékosan jelen lenni. Ahogy elmondta: „semmi értelme, hogy megpróbáljak mindkét zenekarban egyszerre játszani, mert az csak mindenki kárára menne”.

Megkérdeztük, hogy meg van-e már az új ember? Kowa azt mondta, hogy sok jelölt van, de még nincs meg a konkrét választott. „Ez majd a stúdióban derül ki” – fogalmazott.

Zenei hatás

Minden kisgyereknek van példaképe. A "Kowalsky és Quentin Tarantino Jóbarátja" pedig idén már az ötödik megélt évet ünnepli, így időszerű a kérdés: nekik ki jelenti a zászlóshajót? Kowa elmesélte, hogy egy-egy zeneszám megírásakor nem arra törekednek, hogy egyértelműen lekövessenek egy általuk preferált hangzásvilágot. Emellett persze az is egyértelmű, hogy nem tudnak teljes mértékben elvonatkoztatni attól, amit szeretnek, amit hallgatnak (pl. Depeche Mode, Billy Zone stb.). Ezért is tartják jónak azt a bevált módszert, ahogy a dalokat írják.

Az eddig megjelent stúdióalbumok
1. Pimasz Grimasz (2003)
2. Vegasztár (2005)
3. Forradalom RT. (2006)
4. Szemenszedett Igazság (2008)
Egy opusz megszületése úgy zajlik, hogy összeül a megszokott szerzői team (amely egyébként épp felbomlani készül, mert a főhadiszállás átköltözik Debrecenbe), s egy bor mellett ötletelnek. Az isteni hármast Nemes Csaba, Dajka Krisztián és Kowa alkotják. Kowa saját elmondása szerint nem nagyon szól bele a hangszerelésbe. Azokat nála szakavatottabb fejekre bízza. Az ő dolga az elmélet átültetése a gyakorlatba. "A stúdióban úgy is kiderül, hogy miként valósíthatóak meg a papírra vetett gondolatok."

Kowa büszke rá, hogy nagyon sokfajta zenei hatást beültetnek egy-egy dalba. Igyekeznek minél teltebb és kerekebb köntösbe öltöztetni az arra érdemes mondani és hallgatni valót. Ez a törekvés az új korongra is jellemző. És ha már az albumnál tartunk: Kowa azt is elmondta, most kicsit visszavesznek a tempóból. Öt év alatt négy megjelent lemez elég soknak számít. Azt szeretné, hogy a következő válogatáson még több elektronikus hangzás jelenjen meg. Az énekes úgy véli, ahhoz idő kell, hogy valami jó legyen.

Elmondása szerint náluk nem úgy készül egy album, hogy gyorsan rágyúrnak, amikor már ki kéne egyet adni és összedobnak tíz számot, hanem szép lassan kialakul, hogy mi, és milyen formában kerül rá egy CD-re. Amikor már sok új szám van, akkor egyszer csak úgy döntenek, hogy ideje lenni összegyűjteni őket. Akkor leülnek, megbeszélik hogyan tovább, s beköltöznek a stúdióba, ahol addig dolgoznak, amíg nem lesz számukra tökéletes a feldolgozás.

„Jövünk, mint a hunok!”

Jönnek bizony. Kétszer is! Egész biztos, hogy a Kowalsky-rajongóknak felejthetetlen élmény lesz. Menjünk! Bulizzunk! Gyerünk!

Ennyi csak, mert ennyi ez.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását