2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A Fidesz felfüggesztené

A Fidesz azt fogja kezdeményezni a házbizottságban, hogy a parlament függessze fel a 2007-es zárszámadás tárgyalását, a költségvetési bizottság pedig hallgassa meg a Pénzügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal és az Állami Számvevőszék illetékese
2008. október 1. szerda 15:59 - Hírextra
A fideszes képviselők kedden este kivonultak a parlamentből a 2007-es költségvetés végrehajtásáról szóló általános vitáról.

Varga Mihály szerint azért, mert a kormány által beterjesztett zárszámadásban 5,5 százalékos hiány szerepel, azonban kiderült, hogy a Pénzügyminisztérium 450 milliárd forinttal tévedett, és csak 5 százalékos lett a hiány. Erről a Központi Statisztikai Hivatal adott ki egy anyagot, amelyben a gazdasági növekedési adatot is korrigálták, 1,3-ról, 1,1 százalékra - tette hozzá.

Szerinte 450 milliárd forint olyan nagyságrendű tévedés - egy metróberuházás, vagy a Ferihegyi repülőtér ára - ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára pedig a keddi vitában nem tudott magyarázatot adni arra, hogy ez miért következett be, annyit mondott, hogy módszertani módosítások történtek.

A költségvetési bizottság fideszes elnöke elmondta: a csütörtöki házbizottsági ülésen ezért a Fidesz javasolni fogja a parlamenti vita felfüggesztését, a költségvetési bizottságban pedig kezdeményezni fogják a Pénzügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal és az Állami Számvevőszék illetékeseinek meghallgatását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását