2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A humor csatorna és a híd

Egyidőben a Megyeri híd hivatalos átadásával az október elsejétől Magyarországon is sugárzó humorcsatorna, a Comedy Central is "felavatta" az északi Duna-hidat kedden Budapesten, de az emléktáblán a Colbert híd elnevezés áll.
2008. szeptember 30. kedd 13:05 - Hírextra
Litkai Gergő, a csatorna főszerkesztője elmondta, hogy azért Colbert hídként avatják fel az M0-ás autópálya hídját, mert a közlekedési minisztérium és a főváros által 2006 nyarán indított internetes szavazáson ez az elnevezés kapta a legtöbb szavazatot, többet, mint Chuck Norris, Pató Pál, vagy Zrínyi Miklós.

A főszerkesztő beszédében - melynek komolysága hű volt az általa vezetett csatornáéhoz -, ismertetve a híddal kapcsolatos statisztikákat elmondta, hogy a felhasznált kábeleket egy fémtolvajbrigád három év, négy hónap, hat nap alatt tudná ellopni, hétezerszer lehetne megkerülni Pécelt annyi pénzből, amennyibe csak az aszfaltozás került, a kiterített kátrányt pedig 4 milliárd hektóliter Bambira és 600 milliárd doboz cigarettára lenne elég.

Litkai Gergő azt is elmondta a Stephen Colbert fotóját tartó pompomlányokkal és egy fúvószenekarral az oldalán, hogy a mondás szerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, viszont ugyanazon a hídon többször is átléphetünk, ezért építünk hidakat és nem folyókat.
A rövid avatóbeszédet követően Litkai Gergő elhelyezte a Comedy Central emléktábláját, melyen a "Colbert-híd" felirat szerepel, ez után pedig egy alkoholmentes sörösdobozt görgetett végig a híd alatt vezető járdán.

Az M0-ás autópálya északi hídjára a fejlesztésről szóló honlapon indított szavazást 2006 nyarán az akkori Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a Fővárosi Önkormányzat, hogy az emberek döntsék el, mi lesz a neve az új átkelőnek. Az amerikai Comedy Central felfigyelt a szavazásra és egyik műsorjukban Stephen Colbert humorista arra kérte nézőit, hogy szavazzanak az ő nevére.

Ezzel az első és a második fordulót is megnyerte, ám a Földrajzinév-bizottság döntési fóruma végül nem támogatta ezt az elnevezést és a Megyeri híd név mellé tette a voksát.
Az új csatornán egyébként látható lesz Stephen Colbert paródiasorozata, a televíziós hírközvetítéseket kifigurázó The Colbert Report is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását