2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Szent-Iványi nem mond le

Szent-Iványi Istvánban fel sem merült, hogy lemondjon az Európai Parlamentben (EP) szerzett képviselői mandátumáról azért, mert szombaton megválasztották az SZDSZ országos tanácsának (ot) elnökévé. A politikus hétfőn az MTI-nek adott nyilatkozatában azt h
2008. szeptember 29. hétfő 15:25 - Hírextra
Hozzátette, hogy az országos tanács nem egy mindennapos munkát igénylő operatív testület, mert gyakorlatilag havonta ülésezik.

Terveiről elmondta, hogy az ot három hét múlva esedékes következő ülésén az SZDSZ stratégiáját szeretnék megvitatni. Elárulta, hogy szakmai testületek, munkacsoportok felállításán gondolkozik az országos tanácson belül. Példaként említette, hogy az ot "jól el van látva" önkormányzati képviselőkkel és polgármesterekkel, ezért kár lenne kihasználatlanul hagyni az ebben rejlő szakmai tőkét.

Arra a kérdésre, hogy a testület elnöki posztjáért szintén versenybe szállt Hankó Faragó Miklóssal tudna-e együtt dolgozni, azt mondta, hogy a képviselő már most is fontos posztot kapott, mert szombaton újra a párt Jószolgálati és etikai bizottságának elnökévé választották. Hozzátette, hogy egyéb területeken, például a munkacsoportokban is szívesen látja Hankó Faragó Miklós munkáját.

Szent-Iványi István szerint a szombati választás szoros végeredménye azt tükrözi, hogy az SZDSZ-en belül még léteznek a "táborlogika bizonyos elemei". Ő viszont célként tűzte ki, hogy ez az állapot véget érjen. Hangsúlyozta, hogy az országos tanácsnak integráló szerepet is szán, ahol a közös munka során nem számít majd, hogy melyik politikus melyik korábbi elnökjelölt mellett állt ki.

Múlt szombaton Szent-Iványi István egy szavazattal, 46-45 arányban nyert Hankó Faragó Miklós ellen az SZDSZ országos tanácsának elnökválasztásán. Az európai parlamenti képviselő ezt követően lemondott a párt ügyvivői testületben betöltött helyéről, mert az a két poszt összeférhetetlen lett volna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását