2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Menetelő Volánosok

Az Alba Volán négy forduló után - az Innsbruckkal együtt - százszázalékos az osztrák jégkorongbajnokságban, és ez nem csak a szakembereket, hanem a székesfehérváriakat is meglepte.
2008. szeptember 29. hétfő 11:02 - Hírextra
"A vasárnapi, Villach elleni meccs nagyon kemény volt. Az utolsó percekben szinte végig szimpla vagy dupla emberhátrányban játszottunk, de megint volt tartásunk. Természetesen nagyon örülünk, hogy minden összecsapásunkat megnyertük, ám még messze a vége!" - mondta az MTI-nek id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.

Az Alba az előző idényben - amikor újonc volt a magyarnál lényegesen erősebb osztrák ligában - utolsó, tizedik lett. Most viszont a második helyen áll, és csak rosszabb gólkülönbségével szorul az Innsbruck mögé. A fehérváriak mind a négy csatájukat 3-2-re nyerték meg. Legközelebb kedden, Klagenfurtban lépnek fel, a rivális eddig csak idegenben szerepelt, most lesz a hazai nyitó felvonás.
A mezőnyjátékosok listáján Palkovics Krisztián 6 pontjával a negyedik, 3 góljával a harmadik, s ugyancsak harmadik a lőtt és kapott gólokat összesítő úgynevezett plusz/mínusz mutatóban.

A kapusok között a külföldről hazatért Szuper Levente a második, ő a lövések 94,29 százalékát hatástalanította. Ezen a listán az Innsbruck kanadai légiósa, Seamus Kotyk vezet 96,50 százalékkal. Érdekesség, hogy a két hálóőr együtt védett 1999-ben, a kanadai juniorbajnokságban első helyen záró, Memorial Kupa-győztes Ottawa 67's együttesében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását