2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Indiánok Brazíliában

A brazíliai indiánok életét mutatja be a fővárosi Természettudományi Múzeum péntektől látogatható kiállítása; Lóránt Attila fotóművész képein például a törzsek szertartásai, a bennszülöttek sminkjei, gyerekek és nők arcai elevenednek meg.
2008. szeptember 28. vasárnap 12:10 - Hírextra
A fotográfus több különböző törzset látogatott meg a brazil vadonban, s elmondása szerint volt, ahol 150, íjjal felfegyverzett törzslakó várta őt és az expedíciót. A tábortűzhöz kísérték őket, ott kellett megvárniuk, hogyan dönt a tanács a sorsukról. Olyan törzsnél is jártak, ahol szinte tudomást sem vettek róluk - tette hozzá.

A művész egymástól távol eső törzsi területeket választott ki és keresett fel, hogy dokumentálja egyebek mellett az indiánok mindennapjait, kultúráját, szokásaikat. Egy-egy törzshöz eljutni nagyon nehéz, heteken keresztül tartó út, gyalog, lóháton, szamáron - idézte fel az expedíciók élményeit a fotográfus.

Lóránt Attila a kamaiura indiánokról a Xingu folyó felső szakaszán készítette képeit, míg az enawene nawe indiánokat Mato Grosso állam nyugati részén fotózta. Brazília északi, Roraima államában a szarvasmarhatartó matusi népről készített fotóriportot.

A tárlat a budapesti brazil nagykövetség szervezésében jött létre és november 3-ig tekinthető meg a Természettudományi Múzeumban.

Lóránt Attila 2002-ben kezdett el fotózni különböző természeti népeket és azok kultúráit, céljául tűzte ki egy dokumentum-fotótár létrehozását, amely ezen népcsoportok mindennapjairól, vizuális kultúrájáról szól. Elmondása szerint a vallás, a nyelv tovább megmarad, először a külsőségek változnak meg, megjelenik például a gumicsizma, a hagyományos eszközök viszont eltűnnek.

A fotográfus korábbi dél-amerikai projektje eredményeképpen a National Geographic több mint 300 oldalas albumot jelentetett meg az Andokban és az Amazonas vidékén készített anyagból, Indiánok az Amazonas mentén és az Andokban címmel; 2007-ben egy újabb fotóalbum látott napvilágot, amelyet az elmúlt öt év eddig nem publikált kelet-afrikai és dél-amerikai fotográfiáiból állítottak össze. A képek az elmúlt években számos kiállítótermet, múzeumot bejártak világszerte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását