2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Borkiállítás

Magyarországon még szokatlan módon, egy galériában - a Nemzetközi Kerámia Stúdió Üllői úti bemutatótermében - nyílt borkiállítás Budapesten; a kunsági, a csongrádi és a hajósi borvidék 16-féle borát, pezsgőjét kóstolhatják meg a látogatók vasárnapig. A Bo
2008. szeptember 24. szerda 18:10 - Hírextra
Elég szokatlan helyszín egy borkiállítás számára egy kerámiakiállító-terem, de - mint Probstner János, a kerámiastúdió igazgatója a szerdai tájékoztatón az MTI-nek elmondta -, ez csak Magyarországon van így. Franciaországban vagy Olaszországban korántsem lenne ritka, mint ahogy az sem, hogy a kiállítás megnyitóján kínált bort nemcsak kortyolni lehet, de a helyszínen rögtön vásárolhat is belőle a verniszázsra érkező látogató.

Amint Frittmann János, a régió egyik legismertebb borásza írja a kiállítás beköszöntőjében, a borturizmus az utóbbi időben ezeken a vidékeken is jelentősen fejlődött, egymás után születnek a borutak, azzal a céllal, hogy a helyi sajátosságokat, az adott térség tipikus termékeit, a tájra jellemző borokat, az itteni települések kulturális és történelmi hagyományait megismertessék az errefelé utazókkal.

A borutakra autóval menni elég kockázatos vállalkozás a zéró tolerancia idején - vetették fel többen a tájékoztatón. Erre az volt a jelen lévő szakemberek válasza, hogy nemcsak vendégmarasztaló programokat és csábító borkóstolókat kell szervezni, de több szálloda, panzió, nívós szálláshely is szükséges, hogy ott maradjanak éjszakára is a hegy levéért útra kelő turisták.

A borturizmus elengedhetetlen kelléke ma már az internet. A borutak pontos időpontja, a pincészetek elérhetősége, címe, kínálata, szinte nem is gyűjthető össze másként, mint a számítógép segítségével, amely rögtön lehetővé teszi akár a programra való jelentkezést és a szobafoglalást is a környéken.

Erdősi Mária, a Bormarketing Bizottság elnöke a verniszázson bemutatta a www.dunaborregio-borut.hu honlapot, amely szeptember 30-tól "él", és amelyet folyamatosan aktualizálnak majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását