2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Reformkori fesztivál

Romantikus reformkor, séta a századok között címmel rendeznek fesztivált péntektől Balatonfüreden: három napon át minden kulturális program a reformkorról szól majd a balatoni üdülővárosban - mondta Antal Bernadett, a fesztivált szervező Balatonfüredi Tur
2008. szeptember 23. kedd 18:21 - Hírextra
A reformkori fesztivál a fürediek összefogását példázza és azt, hogy a patinás városban néhány éve "új szelek fújnak"; fejlődik Füred és felpezsdült a kulturális élete is - hangsúlyozta a szervezők képviselője.

Ismertetése szerint a háromnapos reformkori fesztivál pénteken 18 órakor a Gyógy téren népzenekari parádéval kezdődik, 19 órakor pedig a felújított Anna Grand Hotel színháztermében a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház a Liliomfi című darabot adja elő.

Szombaton délelőtt 11 órakor lesz a fesztivál leglátványosabb attrakciója, a jelmezes felvonulás; hintókon és sétálva vonul fel reformkori ruhákba öltözve 250 füredi lakos - huszárbandérium kíséretében - a Szent István tértől a reformkori városrészbe, a Kisfaludy színpadhoz, ahol az ünnepélyes megnyitót tartják, majd az Állami Népi Együttes előadását láthatja a közönség.

A színpadon részleteket adnak elő az Elizabeth című musicalből is, a Gyógy téren verbunkos parádén szórakozhat a közönség, a Jókai-villában tarokkpartik zajlanak majd, a Kisfaludy színpadon pedig 14 órától láthatják a reformkori ruhák divatbemutatóját. Ezt az operaházi borlovagok fellépése követi, majd 16 órától a Company Canario Historikus Táncegyüttes tart bemutatót.

A Jókai-villában 17 órától Praznovszky Mihály irodalomtörténész Jókai, a mérges színikritikus címmel tart előadást, majd ugyanitt bemutatják Garay János Balatoni kagylók című kötetét. Este az Anna Grand Hotel dísztermében reformkori bált rendeznek, ahol fellép Mága Zoltán hegedűvirtuóz, majd nótacsokrot ad elő Németh József.

Antal Bernadett tájékoztatása szerint vasárnap délelőtt gyermekprogramok lesznek a Tagore-sétányon, a Bergmann cukrászdában pedig Ács Anna irodalomtörténész Jókai, a szenvedélyes adomagyűjtő címmel tart előadást.

Délelőtt 11 órától a Kisfaludy színpadon a Városi Koncert Fúvószenekar ad műsort, ezt vívóbemutató követi, majd a Brillante Együttes koncertezik, a szomszédságban lévő Balatoni Borok Házában pedig borbemutató és -kóstoló lesz. Ezután a színpadon bordalok hangzanak el, majd az Alig Színpad bemutatja Illyés Gyula Tűvétevők című darabját.

A Jókai-villában 15 órakor a füredi fiatal muzsikusok adnak koncertet, ugyancsak 15 órakor a Jókai-motorossal sétahajózásra viszik az érdeklődőket.

A romantikus fesztivál három napja alatt mindvégig lesz nép- és iparművészeti vásár a Blaha és a Kisfaludy utcákban, ezenkívül a reformkori városrész több pontján népi zenekarok muzsikálnak, táncosok, jelmezbe öltözött fürediek pedig életképeket jelenítenek meg a XIX. századból. A gasztronómiai különlegességek iránt érdeklődők a tóparti éttermekben reformkori étkeket kóstolhatnak meg - tette hozzá a hétvégi füredi fesztivál főszervezője.

Antal Bernadett közlése szerint a programsorozat költségvetése 7 millió forintot tesz ki, melyből 3 millió pályázati támogatás, 800 ezret biztosított a város önkormányzata, a többi pénzt pedig szponzorok adták össze.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását