2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Lopott festményeket találtak

Holland bűnüldözők megtalálták azt az öt 17. századi festményt (köztük egy Jan Steen-t), amelyeket hat és fél évvel ezelőtt loptak el egy világhírű hollandiai múzeumból.
2008. szeptember 16. kedd 12:59 - Hírextra
A haarlemi Frans Hals Múzeum szóvivője megerősítette, hogy a képeket - amelyeknek összértékét nagyjából 3 millió euróra becsülték eltűnésük idején - visszaszállították a múzeumba.
Az előkerült műalkotások között található Jan Steen Sarlatán a piacon című munkája, valamint Cornelius Bega, Adriaan von Ostade és Cornelius Dusart németalföldi festők alkotásai.

A 2002 márciusában ellopott képeket szombaton találták meg, egy razzia során, amelyet Den Bosch városban, egy üzletember lakásán tartottak. A De Telegraaf című lap értesülései szerint az ügy kapcsán letartóztattak három feltételezett orgazdát, egyiküknek két sportkocsiját is lefoglalták.

A helyi újság szerint a haarlemi múzeum igazgatója - miután azonosította és megvizsgálta a megkerült festményeket - arra a következtetésre jutott, hogy azok egytől egyig nagymértékben károsodtak, feltehetőlg már ellopásuk során.

A betörők egy ablakon át hatoltak be a Frans Hals Múzeumba. A rendőrség öt perccel a riasztó megszólalása után már a helyszínen volt, de addigra a tolvajok kereket oldottak, s a nagy sietségben egy hatodik festményt ott is hagytak.

A holland hatóságok szerint a képtolvajok megrendelésre dolgoztak
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását