2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az evolúció nem ellenkezik a Bibliával

Az evolúció elmélete nem ellentétes a Bibliával, de a Vatikán nem tervezi Charles Darwin posztumusz megkövetését a mintegy 150 évvel ezelőtti hideg fogadtatásért - hangzott el a Szentszék által jövő tavasszal rendezendő tudományos konferencia bejelentésén
2008. szeptember 16. kedd 22:00 - Hírextra
Gianfranco Ravasi érsek, a Pápai Kulturális Tanács feje közölte, 2009. március 3-7. között tudósok, teológusok és filozófusok részvételével tartanak konferenciát Rómában, ezzel emlékezve A fajok eredete megjelenésének 150. évfordulójáról.

"Talán nem azért, hogy feltétlenül megállapodásra jussunk, hanem hogy a párbeszédnek és a valóság különböző interpretálásának lehetőségét fenntartsuk, esetleg eltérő szempontok alapján" - mondta az egyházi vezető.

A keresztény egyházak hosszú ideig ellenségesen fogadták a természettudomány forradalmi eszméjét, mert az ellentmondani látszott a Biblia szó szerinti olvasatának. Néhány nappal ezelőtt Malcolm Brown, az anglikán egyház vezetője felekezete bocsánatkérését tette közzé azért, ahogyan az anglikánok fogadták annak idején Darwin tanait.

Az ötvenes évek elején XII. Piusz pápa az evolúciót mint az ember kialakulásának leírására alkalmas tudományos megközelítést jellemezte, majd II. János Pál ezt 1996-ban megerősítette. Ravasi érsek azonban kijelentette: a Vatikán nem kér bocsánatot Darwintól, mivel a Szentszék "sosem vádolta semmivel, a könyveit sosem tiltotta", és mivel "a történelem nem válhat folyamatos ítélőszékké".

A kreacionizmus az a hit, amely szerint Isten hat nap alatt teremtette a világot úgy, ahogyan azt a Biblia leírja. A katolikus egyház ma a Genezist nem szó szerint értelmezi, hanem a teremtés folyamatának allegóriájaként. Így nem lehetetlen az evolúció gondolatának elfogadása. Felfogásuk egyfajta "teista evolúció", amely szerint nincs ok arra, hogy ne fogadjuk el: Isten akár a biológiai alkalmazkodást és kiválogatódást is használhatta a teremtésben. Ugyanakkor szembeszáll mindazokkal, akik az evolúciós elméletet az ateizmus bizonyítékaként értelmezik, és azokkal is, akik a Genezist a "tudományos" szövegként használják.

Egyes más keresztény felekezetek - főként az amerikai konzervatív protestánsok - Mózes első könyvét betűről betűre hitelesnek fogadják el, és ellenzik a természettudományok evolucionista felfogásának tanítását a közoktatási intézményekben.

Ravasi megjegyezte: a kreacionizmus kérdése szigorúan "a teológiai szférába" tartozik, és nem használható "a tudományban ideológiailag".

XIII. Benedek pápa legutóbb éppen franciaországi látogatása során lépett fel a Biblia szó szerinti értelmezésével szemben.

Az érsek újságírói kérdésre közölte: "lelkesedéssel tölt el minket" a világmindenség eredetének kutatása a szeptember 10-én üzembe helyezett genfi nagy hadronütköztető gyűrű segítségével, de az ott folyó munkát "teremtésnek nevezni nem lehet". A kutatás ugyanis "a metafizika területétől távol esik". Mindazonáltal hozzátette: "csodálatos lenne, ha a tudomány megérthetné a valóságot a maga teljességében".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását