2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Létezik a Bibliából ismert Éva sírja?

Egyesek szerint a szaúd-arábiai Dzsiddában temették el az első emberpár női tagját, Évát.A szaúd-arábiai város temetőjét rendszeresen felkeresik az ősi legendában hívő zarándokok, hogy leróják kegyeletüket az emberiség ősanyjaként számon tartott Éva állít
2008. szeptember 12. péntek 15:50 - Hírextra
Bár tudományos bizonyíték nem, egy másik legenda "megerősíti" Éva sírjának történetét: az arab világban szájhagyomány útján terjedő, ősi történet szerint a paradicsomból való kiűzetésük után Ádám Mekkában telepedett le. Dzsidda mindössze 70 kilométerre esik ez iszlám vallás legszentebb városától, ami magyarázatul szolgálhat az Éva temetkezési helyéről szóló több ezer éves történetek kialakulására.

A temetőben, annak ellenére, hogy bejáratára nemrégiben kikerült az "Éva anyánk sírkertje" felirat, semmi sem utal arra, hogy Ádám oldalbordája valóban itt lenne elhantolva. Sírkő nincs; ott, ahol egykor állhatott, most - az iszlám vahhabita ága által előírt szabályoknak megfelelően - jelöletlen sírok sorai húzódnak.

Megannyi bibliaszakértő, történész és antropológus egybehangzó véleménye szerint semmi sem támasztja alá a sírról szóló legendát, amelyben a helyiek többsége sem igazán hisz.

William Dever, az Arizoniai Egyetem neves Közel-Kelet-professzora és régésze szerint a térség hemzseg a különféle szenteknek tulajdonított síroktól. Ezeket azonban sohasem tárták fel, így a legendák nem nyertek tudományos megerősítést - tette hozzá.

A sír legendájának megkérdőjelezhetősége ellenére megannyi iszlám zarándok látogat el rendszeresen a temetőbe - főként a Mekkába vezető útjuk során szokták útba ejteni a helyet, ahol hitük szerint a bibliai nőalak nyugszik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását