2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Gyurcsány dél-magyarországi megyék MSZP-képviselőivel konzultált

Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Tolna, Baranya és Somogy megye szocialista képviselőivel konzultált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök pénteken Kecskeméten - erősítette meg Vári Gyula, az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezetének elnöke az MTI-nek.
2008. augusztus 29. péntek 15:46 - Hírextra
A regionális frakcióülésen sok új dolgot hallottunk és választ kaptunk kérdéseinkre - fogalmazott Vári Gyula. Elmondta, hogy a megbeszélésen a kormányfő mellett részt vett Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, valamint Lendvai Ildikó frakcióvezető is.

A dél-alföldi és a dél-dunántúli régiót érintő problémás dolgokat - nem sok volt - elmondtuk és választ is kaptunk felvetéseinkre - jelentette ki Vári Gyula, aki konkrétumokra nem kívánt kitérni, mert mint mondta, ez pártrendezvény volt, ahol kötetlenül beszélgettek.

A konzultáció jelentős rendőri jelenlét mellett zajlott. A helyszínt már korán reggel egyenruhás és utcai ruhás emberek biztosították. A rendőrségen egy bűnügyről tartott délelőtti sajtótájékoztatón az újságírók láthatták, ahogy az épületen belül több tucat kommandós állt készenlétben.

A rendezvényt semmi nem zavarta meg.

Gyurcsány Ferenc kedden Budapesten az MSZP parlamenti frakciója előtt ismertette a következő időszakra vonatkozó programjavaslatát, adóelképzeléseit. A miniszterelnök, szocialista pártelnök szerdán Miskolcon találkozott az észak-magyarországi megyék szocialista képviselőivel. A következő regionális frakcióülés szeptember 3-án lesz Tapolcán Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Komárom-Esztergom megye képviselőivel. A szeptember 5-i záró rendezvényen az MSZP-frakció fővárosi és Pest megyei tagjai vesznek részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását