2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Könyv Obamáról

Hivatalosan csak pénteken jelölik az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjévé a denveri konvención Barack Obamát, de már megjelent az első magyar könyv is az amerikai politika "szupersztárjáról": Bokor Pál volt az, aki megírta a "fergeteges és szabálytalan
2008. augusztus 27. szerda 15:24 - Hírextra
A szerző először tudósítóként érkezett csaknem három évtizede az Egyesült Államokba, és bár ma már független vállalkozóként, könyvkiadóként, filmesként is tevékenykedik, azóta is folyamatosan követi az amerikai társadalom és politika változásait, minden évben rövidebb-hosszabb időre ellátogatott az Államokba.

Mint az MTI-nek elmondta, az illinois-i szenátor egyik januári beszéde nyomán érett meg benne az a meggyőződés, hogy - bármiként végződik is az elnökválasztási kampány - Barack Obama látványos megjelenése az amerikai politika egén belpolitikai és nemzetközi jelentősége mellett a magyar társadalom számára is érdekes és tanulságos.

Ezekben a napokban mindenütt megnőtt az érdeklődés a társadalmi igazságtalanságok, a konzervativizmus ellen meggyőzően síkra szálló, a változást és a reményt hirdető félvér politikus iránt, Bokor Pál 144 oldalas munkája így hiánypótló.

A könyvből fordulatos történet bontakozik ki, amelyet a fejezetcímek is jól érzékeltetnek, íme néhány közülük: A kecskepásztor unokája - Szerelem Honoluluban és Jakartában - Harryból Barack lesz - Egy álmodozó a Harvardon - Egyedül nem megy - Barack Obama szupersztár (ez olvasható a borítón is). Az utolsó fejezet címe pedig minden olvasó kérdését foglalja magában: Meg tudja csinálni?
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását