2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Ismét csökkentünk

Az előzetes adatok szerint ismét csökkent a népesség Magyarországon az első félévben, de még mindig több mint tízmilliónyian élnek az országban. A népességfogyás kisebb volt, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán
2008. augusztus 27. szerda 10:40 - Hírextra
"Az előzetes adatok szerint 2008 első félévében 47.925 gyermek született, 2,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 66.074 volt, ami két százalékos csökkenés 2007. január-júniushoz képest. A természetes fogyás 18.149 fő volt, 2.540-vel kevesebb az egy évvel korábbinál. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 millió 35 ezer fő volt" - olvasható a KSH jelentésében.

Így a természetes fogyás mértéke a 2007. első félévi 4,1 ezrelékről 3,6 ezrelékre csökkent. A nemzetközi vándorlás miatt az ország lakossága a természetes fogyásnál kisebb mértékben, mintegy tízezer fővel csökkent - tette hozzá a hivatal.

A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése különböző mértékű volt az ország régióiban. Közép-Magyarország, valamint a Közép- és a Nyugat-Dunántúl születésszámának növekedése meghaladta az országos átlagot, a Dél-Dunántúlon viszont kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban. A Dunától keletre eső régiókban a születésszám csaknem azonos volt az előző évivel. Észak- és Közép-Magyarországon, illetve a Nyugat-Dunántúlon kevesebben haltak meg az országos átlagnál, csak a Közép-Dunántúlon hunytak el többen, mint az előző év azonos időszakában - mutat rá a jelentés.

Az egyes régiókat tekintve a természetes fogyás csökkenése Közép-Magyarországon volt a legjelentősebb, csaknem 30 százalékos, az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon viszont az előző év azonos időszakihoz hasonló nagyságrendű volt - fűzte hozzá a KSH

Az első félévben kevesebben kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban. Összesen mintegy 17 ezer házasságkötés történt, a legtöbben májusban keltek egybe - derül ki a jelentésből
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását