2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

SZDSZ: ezer milliárdos adó- és kiadáscsökkentést

Csak akkor lehet komolyan venni a kormány gazdasági programját, ha abban a következő három évre legalább ezermilliárd forintos adó- és ugyanekkora mértékű állami kiadáscsökkentés szerepel - mondta Kóka János az MTI-nek.
2008. augusztus 23. szombat 15:46 - Hírextra
Az SZDSZ frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök várhatóan augusztus 25-én, hétfőn hozza nyilvánosságra terveit. Kóka János szerint most ki fog derülni, hogy a kormány versenyben akar-e maradni, kormányozni akar, "vagy már feladta" és a miniszterelnök csak a túlélésre játszik.

Kóka szerint legfőbb ideje annak, hogy végre a kormány is belássa, hogy Magyarországon fordulatra van szükség. A liberális elvárásokkal kapcsolatban a frakcióvezető kifejtette: ha Gyurcsány Ferenc beszédében nem szerepel jelentős adó- és kiadáscsökkentés, "akkor tudni fogjuk, hogy minden maradt a régiben. Akkor a beszéd lehet ügyes, de nem lehet komoly és hiteles".

A politikus emlékeztetett arra, hogy Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke, már hónapokkal ezelőtt, június 24-iki találkozójukon is cselekvési tervet kért a miniszterelnöktől. Remélem, most végre megismerhetjük e terv részleteit is - fűzte hozzá.

Kóka János hangsúlyozta, hogy egy komolyan vehető programnak legalább ezermilliárd forintos adócsökkentést és jelentős állami kiadáscsökkentést kell tartalmaznia. Maradjon több pénz a polgárok és a vállalkozások zsebében, ugyanakkor kerüljön kevesebb az államhoz - foglalta össze elképzelésük lényegét Kóka János. Kiemelte, hogy a közelmúltban több párt, szakmai műhely is a liberálisokhoz hasonló javaslatokkal állt elő.

Az MTI kérdésére válaszolva az SZDSZ frakcióvezetője a költségvetéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "ha a kormány a volt pénzügyminiszterek, szakértők, és az SZDSZ javaslatai ellenére sem akar gazdasági fordulatot és megbukik, akkor ezért nem a liberálisokat kell hibáztatni".

Kóka János szerint az SZDSZ felelős ellenzéki pártként a megoldásokban érdekelt. Mint elmondta, a liberális politikusokat és közgazdászokat tömörítő Liberális Gazdasági Kabinet nemrég ezért is foglalta össze a gazdaság élénkítésével kapcsolatos legfontosabb alapelveket.

Ezeket a frakcióvezető hat pontba gyűjtve ismertette; ennek alapján akarják elérni, hogy a kormány továbbra is kötelezze el magát a költségvetési egyensúly fenntartása mellett, és ne próbáljon szavazói csoportokat osztogatással "magához édesgetni".

A liberálisok azt javasolják, hogy a bevételek növekedéséből és a kiadások csökkentéséből befolyó többletpénzeket csak az adók és az államadósság csökkentésére fordítsák. Emellett - folytatta - a kormánynak kötelezettséget kellene vállalnia arra, hogy a következő három évben végrehajtják a korábban már említett, legalább ezermilliárd forintos adó- és kiadáscsökkentést.

Az SZDSZ szerint az adórendszer egyszerűsítésével segíthető elő egy másik fontos cél, hogy Magyarországon a korábbiaknál többen adózzanak, de személyenként kevesebbet és egyszerűbb módon. Kóka János külön felhívta a figyelmet az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentésének szükségességére, illetve sürgette az egykulcsos adórendszer felé történő elmozdulást is.

Utolsó pontként említette, hogy a Liberális Gazdasági Kabinet szerint gátat kell szabni az infláció növekedésének, ezért nem támogatja az áfa növelését.

Kóka János emlékeztetett arra, hogy korábban az adócsökkentési javaslatok mindig azon a vitán buktak el, honnan lehetne elvenni a szükséges forrásokat. A politikus szerint ez a csapdahelyzet úgy kerülhető el, ha a parlament még az őszi országgyűlési ülésszak kezdetén megállapodik arról, hogy a következő időszakban az állam mennyivel kevesebb pénzből gazdálkodhat. Úgy vélte, javaslata nyomán a képviselők még az adótörvény vitája előtt elfogadhatnak egy olyan keretszámot, amely kijelöli a kormány költségvetési mozgásterét.

Példaként említette, hogy az államnak 2009-ben - reálértéken számolva - 500-600 milliárd forinttal kellene kevesebbet költenie, mint 2008-ban. Véleménye szerint a kiadási plafon megállapítása után lehetne szavazni az adótörvényekről, ezután pedig már a pénzügyminiszter lehetősége és felelőssége eldönteni, hogy ezek alapján hogyan készül el a jövő évi költségvetés.

Kóka János úgy vélte, egy ilyen kiszámítható döntést a választók és a pénzpiacok egyaránt megnyugvással fogadnának. Hozzátette: a kiadási plafon meghúzása nem szokatlan Európában, és az Egyesült Államok szinte valamennyi tagállamában volt már rá példa.

Az elmúlt hetekben az élelmiszer-, illetve energiaárak kapcsán felröppent "elszigetelt" adójavaslatokra utalva elmondta, hogy szerinte nincs értelme az adókérdés egyes elemeiről külön-külön szavazgatni. Ehelyett koherens és világos célokat kijelölő adócsökkentésre van szükség.

"Az ország szempontjából nincs jobb- vagy baloldali, kormánypárti vagy ellenzéki adócsökkentés. Nem az a lényeg, honnan jön, hanem az, hogy mit tartalmaz" - fogalmazott Kóka János az MTI-nek adott interjúban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását