2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Edwards amerikai volt szenátor beismerte, hogy megcsalta a feleségét

John Edwards, volt amerikai elnökjelölt-aspiráns hónapokig tartó huza-vona után elismerte, hogy valóban megcsalta a feleségét. Az amerikai politikusról tavaly októberben állította először a National Enquirer című amerikai lap, hogy titkos viszonyt folytat
2008. augusztus 9. szombat 08:08 - Hírextra

Akkoriban kiderült, hogy 42 éves Rielle Hunter terhes, és több lap is azt sugallta, hogy Edwards lehet az apa, annak ellenére, hogy a politikus kampánystábjának egyik tagja bejelentette, hogy az övé a gyermek.


A National Enquirer szerdán egy homályos fotót is közölt a politikusról és egy gyermekről. Újságírók szerint egykori észak-karolinai szenátor júliusban egy hotelben találkozott a nővel és a csecsemővel.


John Edwards pénteken az ABC-nek úgy nyilatkozott: 2006-ben súlyos hibát követett el. Felismertem, hogy súlyosan vétettem, elmondtam a feleségemnek, hogy viszonyom volt egy másik nővel, és kértem, hogy bocsásson meg - fogalmazott a politikus. Arról is beszélt, hogy Rielle Hunterrel 2006-ban egy New York-i bárban ismerkedett meg, és a viszonyuk ellenére nem volt belé szerelmes.
A volt elnökjelölt-aspiráns tagadta, hogy ő lenne az apja szeretője 5 hónapos gyermekének, és közölte, apasági vizsgálatot kér, hogy ezt be is tudja bizonyítani.


John Edward kijelentette, a családjának minden fájdalmas részletet elmondott még két évvel ezelőtt a történtekről.


A politikus felesége, Elisabeth Edwards - aki rákos beteg - ezt megerősítette, de - mint mondta - remélte, hogy ez a viszony soha nem fog nyilvánosságra kerülni.


A nyilvános kampányköltségek szerint 2006-ban és 2007-ben Rielle Hunter több mint százezer dollárt kapott internetes szolgáltatásért az Edwards-stábtól.


Az elmúlt hetekben többször is felmerült, hogy ha Barack Obamát választják meg elnöknek, akkor Edwards valamilyen tisztséget kaphatna akár a Fehér Ház új lakójának a közvetlen kabinetjében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását