2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Drogterjesztők: negyven gyanúsított, nyolcan előzetesben

Drogokat árusító bűnbandát lepleztek le a Veszprém megyei rendőrök; az ügynek eddig negyven gyanúsítottja van, közülük nyolcan előzetes letartóztatásban vannak - mondta Hebling Ernő alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának
2008. augusztus 1. péntek 19:31 - Hírextra
A hálózat felgöngyölítése az év elejére nyúlik vissza, amikor a hajmáskéri körzeti rendőr két helybeli fiatalnál drogot talált - tájékoztatott az alezredes. Megjegyezte: így utólag vált világossá a hajmáskériek előtt is, hogy miért járhatott drága autókkal és élhetett "nagylábon" a két munkanélküli fiatal.

A kezdetben titkos, majd a későbbi nyílt nyomozás során a rendőrség egy népes bűnbandát, kábítószer-terjesztő hálózatot derített fel - mondta az alezredes. Közlése szerint az elmúlt hónapokban és hetekben több megyében, több településen is összesen mintegy ötven akciót hajtottak végre, amelyek során egyre több drogdíler került rács mögé, illetve lefoglaltak nyolc kilónyi marihuánát, 1000 gramm speed port és több ezer ecstasy tablettát.

A Veszprémben, Várpalotán, Balatonalmádiban és más településeken lévő droggazdákat 34 éves székesfehérvári Á. Zoltán látta el "szerekkel" - tájékoztatott Hebling Ernő. Megjegyezte: Á. Zoltán fehérvári lakása gyerekszobájában - amelyben azonban nem lakott senki -, egy hőszigetelt, kétajtós szekrényben "nevelgette" a vadkender palántákat.

Á. Zoltánt már május végén lekapcsolták Veszprémben a rendőrök, éppen akkor, amikor Budapestről érkezve át akart adni egyik társának több gramm hígítás előtti speed-masszát, amit drogos körökben csak "nokedlinak" neveznek - mondta a vizsgálati osztály vezetője.

Hebling Ernő arra a kérdésre azonban - a nyomozás érdekére hivatkozva - nem válaszolt, hogy Á. Zoltán honnét, milyen úton-módon szerezte be a különböző kábítószereket.

Ismertetése szerint az ügynek már negyven gyanúsítottja van, ám még nincs vége a felderítésnek. Á. Zoltán mellett eddig előzetes letartóztatásban van egy hajmáskéri, két várpalotai, egy győri és három veszprémi fiatalember - tájékoztatott az alezredes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását