2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Vessünk gátat az ellenőrizetlen GMO-nak!

Az Európai Bizottság az eddigi zéró tolerancia elvvel szakítva a génmódosított (GMO) takarmányok importjának engedélyezése mellett döntött. Ez ellen a múlt héten tiltakozott Hegyi Gyula magyar EP-képviselő öt különböző frakcióból való képviselőtársával eg
2008. július 16. szerda 15:20 - Hírextra
Szerdán a Környezetvédelmi Bizottság meghallgatta Michel Barnier francia agrárminisztert, az EU soros elnökségének mezőgazdasági felelősét. A meghallgatás során Hegyi Gyula tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy olyan GMO-kat akarnak Európába importálni, amelyek termesztése nincs az EU-ban engedélyezve, s amelyek állítólagos biztonságát EU-n kívüli országok hatóságai vizsgálták. Az EU-nak saját szigorú engedélyezési kritériumai vannak, amelyeket most megkerülnének.

A magyar szocialista képviselő egyúttal kezdeményezte az Európai Parlament elnökségénél, hogy próbálja megvétózni azt a friss Európai Bizottsági határozatot, amely szerint génkezelt repcét lehetne Európába importálni. Hegyi Gyula elmondta, hogy a repcemag szállítása elkerülhetetlenül szórással jár, és az elszóródott mag könnyen, bárhol kicsírázik. A repce Európából származik, ezért nagyon sok rokon növénye található itt, melyek könnyen átfertőződhetnek a módosított génjeivel. A génkezelt repce nem csak a magyar őshonos növényeket, hanem a jó minőségű magyar mézet is veszélyeztetné, hiszen az átporzás a méhek révén történik. Ez tönkre tenné a magyar méztermelést is, hiszen senki sem akar GMO-kat tartalmazó mézet vásárolni. Barnier miniszter Hegyi Gyula kérdésre válaszolva elmondta, úgy érzi, hogy az utóbbi időben a génmódosított szervezetekkel kapcsolatosan a lakosok elvesztették a hitüket a tudományban. Szerinte a GMO-k hatásait alaposan meg kell vizsgálni, s ennek eredményéről teljes körű tájékoztatást ígért.


Több képviselő is aggályát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy a fogyasztók nem értesülnek arról, ha az általuk fogyasztott állatot GMO-s takarmánnyal etették. Válaszul a francia miniszter bejelentette, hogy az Európai Bizottsággal létrehoznak egy szakértői csoportot, mely elvi döntéseket fog hozni a GMO-t tartalmazó termékek címkézéséről.
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását