2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Több odafigyelésre lenne szükség

Kolonics György halálában közrejátszhatott, hogy veteránnak számított, hiszen 36 évesen már túlterhelhette a szervezetét - mondta az InfoRádiónak a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke. A kedden elhunyt kenus ötödik olimpiájára készült, már 1992-ben is o
2008. július 16. szerda 10:06 - Hírextra
Egy sportoló két módon terhelheti túl magát: ha túlzottan hosszúra nyújtja az élsportolói pályáját, és még akkor is extrém terhelésnek veti alá magát, amikor már a szíve és az érrendszere ezt nem bírja, de úgy is, ha a jobb eredmény érdekében rövid távon vállal olyan terhelést, amely meghaladja erejét. Kolonics Györgynél az első történhetett - mondta az InfoRádióban Frenkl Róbert, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke.

Rámutatott arra is: az élsportolóknál nagyon sokat számít az úgynevezett edzési életkor, azaz, hogy hány évet töltött el intenzív terhelés alatt. Kolonics György szinte aggastyánnak számított, hiszen 36 évesen már az ötödik olimpiájára készült.

Frenkl Róbert arról is beszélt: a tragédia rávilágít arra, hogy a sportolóinknak, olimpikonjainknak nagyobb gondoskodásra lenne szükségük, a legnagyobb veszély pedig a legjobbjainkat fenyegeti. Hangsúlyozta: még akkor sem szabad ember feletti erőfeszítést és eredményt várni valakitől, ha ebben ő maga is partner, de az is fontos, hogy sportolóink megfelelő orvosi felügyelet alatt készüljenek a versenyekre.

Mint mondta, az olimpikonok számára idén volt kötelező egy átfogó egészségügyi vizsgálat, de a sporttudományi társaság elnöke nem érti, hogyan tudták ezt a sportkórházban elvégezni, ahol például a belgyógyászatot a megszorítások miatt leépítették.

Frenkl Róbert úgy látja: Kolonics Györgynek már nem lett volna szabad vállalnia ezt a felkészülési ciklust.

Hozzátette: úgy emlékszik a sportolóra, mint kedves, jó humorú, közvetlen és tisztelettudó emberre. Azon élsportolók közé tartozott, akik példaképek lehetnek az ifjúság számára.

Kolonics György kedden délelőtt edzés közben rosszul lett egy résztáv végén, rádőlt a kísérő motorcsónakra, majd elvesztette az eszméletét. A parton azonnal megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült, és már a kiérkező mentők sem tudtak segíteni rajta.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását