2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Seriffek Újbudán

Az amerikai seriffekhez hasonló jogosítványú tucatnyi kerületőr áll hamarosan szolgálatba Újbudán. A Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottságának elnöke szerint Budapest teljes területén mintegy kétezer önkormányzati rendőr kellene - írta hétfői sz
2008. július 14. hétfő 08:12 - Hírextra
Hamarosan tucatnyi "magyar seriff" állhat szolgálatba Újbudán egy Magyarországon eddig szinte ismeretlen felépítésű önkormányzati rendőrség keretében. A kerületőrök kezdetben a közterület-felügyelők mellett dolgoznak majd. Az újbudaiak azonban azt tervezik, hogy a jövőben egy személy kapja meg a közterület-felügyelői és kerületőri jogosítványokat - írta a napilap.

A Magyar Hírlapnak nyilatkozva Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: Budapesten ezerhétszáz-kétezer önkormányzati rendőr képes lenne hatékonyan őrizni a közterületi rendet. Az egységes önkormányzati rendőrség felállításához azonban kétharmados törvények módosítása szükséges - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását