2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Azért megtárgyalják

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke a hét elején, a teljes ülés elé terjeszti a kormányfő kezdeményezését és a testület tagjai közösen hozzák meg a választ - mondta Sereg András, az Ab sajtófőnöke, akit annak kapcsán keresett meg az MTI hétfőn
2008. július 7. hétfő 10:54 - Hírextra
A szombati, budapesti meleg büszkeség napján történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.

A kormányfő az Országház épülete előtt vasárnap délután tett sajtónyilatkozatában a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet is kezdeményezett, egy Magyar Charta formájában, amelynek gyűlést hirdetett szeptember 6-ára.

A miniszterelnök úgy értékelte, ha többséget kapnak ezek a nemzeti önvédelmi kezdeményezések, akkor Magyarországon nem káosz lesz, hanem szabad, demokratikus büszkeség.

A kormányfő szerint betelt a pohár, ha így megy tovább, akkor nemcsak a szabadság örömében most megzavartaknak, hanem azután nekünk is félnünk kell, és meggondolnunk, hogy kimegyünk-e az utcára. Ez nem rendőrségi, nem meleg, nem zsidó, nem cigány, hanem közös ügy.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását