2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nem a 40 órás munkahétre

A szakszervezetek nem fogadják el az Alkotmánybíróság februári döntését, amely szerint a veszélyes munkaköröknél június 30.-val megszűnt a kedvezményes, 36 órás munkahét, és azt a munkáltatók 40 órára bővíthetik.
2008. július 5. szombat 06:51 - Hírextra
Egy 1990-es rendelet szabályozta, hogy az egészségre ártalmas és veszélyes munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók heti kötelező munkaideje 36 óra - ez az Alkotmánybíróság (Ab) februári döntése alapján június 30-ával 40 órára emelkedett.

Az Autonóm Szakszervezetek elnöke az InfoRádiónak elmondta: az Ab azért hagyott ennyi időt, mert eljárásjogi hibát fedezett fel abban, ahogy a rendeletet 1990-ben meghozták, ezért azt mondta a jogalkotónak, hogy a jogalkotásról szóló törvénynek megfelelő módon hozzák meg a döntést.

Borsik János hozzátette: a szakszervezetek elkészítettek egy olyan javaslatot a munkaügyi minisztériumnak, ami néhány változtatással ugyan, de fenntartotta volna a heti 36 órás munkaidőt - ám ezt a kormány június 13-án nem fogadta el.

Az elnök hangsúlyozta: 20 ezer munkavállalót érintő kérdésről van szó, akik most úgy dolgoznak heti 4 órával többet, hogy azért többletpénz nem kapnak.

Borsik János szerint a megnövelt munkaidő munkaerő-piaci problémát is jelenthet, mert ha nagyobb a munkaidőalap, akkor néhány munkáltatóban felmerülhet a gondolat, hogy kevesebb emberrel is meg tudja oldani az eddigi tevékenységét.

Az Autonóm Szakszervezetek elnöke hangsúlyozta: az Európai Szociális Charta is azt írja, hogy ahol nem tudják megoldani, hogy ne érje negatív hatás a munkavállalókat, akkor kevesebbet kell dolgozni, vagy több rehabilitációs szabadságot kell biztosítani.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását