2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az SZDSZ-ÚG a szocikat üti

Megbukott az Új rend programja és annak kormánybiztosa - mondta az SZDSZ Új Generáció vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, a VIII. kerületi melegbárt ért szerdai támadás kapcsán.
2008. július 4. péntek 14:20 - Hírextra
Léderer András szerint Kondorosi Ferenc kormánybiztosnak elvileg felelősnek kellene lennie azért, hogy ne dobhassanak Molotov-koktélt melegbárokra, vagy ha ez mégis megtörténik, akkor minél hamarabb megtalálják a felelősöket.

Hozzátette, hogy az államtitkárról általában akkor lehet hallani, ha tilosban parkol vagy ha 19 millió forintért 90 ezer példányban juttatnak el kiadványokat érettségiző diákoknak, amiben elmagyarázzák, miként tudnak élni az Alkotmányban biztosított jogaikkal.

"Ezúton szeretnénk felhívni Kondorosi Ferenc figyelmét, hogy állampolgárok szombaton is szeretnének élni alkotmányos jogaikkal, szeretnének felvonulni saját alapvető jogaik mellett, ezt azonban ellentüntetők megpróbálják megakadályozni, szétverni" - mondta a fővárosi melegfelvonulás kapcsán Léderer András.

Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a tavalyi melegfelvonulás elleni támadás tetteseit sem találta meg a rendőrség. Megjegyezte: akkor ő közösség elleni izgatás miatt feljelentést tett, de a rendőrség "nem igazán tett meg mindent" annak érdekében, hogy a közismert ellentüntetőket megtalálják és bevigyék. Hozzátette, hogy idén az ellentüntetők még nyíltabban szervezkednek.

A liberális párt ifjúsági szervezetének vezetője úgy összegzett, hogy az Új rend programja és annak kormánybiztosa képtelen megfelelő választ adni azokra a cselekedetekre, amik Budapest utcáin történnek.

"Kíváncsi vagyok arra, hogy Kondorosi Ferenc milyen együttműködést tervez a titkosszolgálatokkal, hogy ezeket az elkövetőket felkutassák. Kérdés, valóban az-e a feladata a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy újságírókat figyeljenek meg" - közölte Léderer András. Szerinte inkább a Molotov-koktélos támadókat kellene megtalálni.

Újságírói kérdésre azt mondta, a tavalyi melegfelvonuláson a rendőrség két hibát is elkövetett. Nem készült fel arra, hogy fizikai támadás is érheti a felvonulókat és nem biztosította azokat a helyeket, ahová a felvonulók utólag szórakozni mentek.

Az MTI kérdésére hozzátette: biztos abban, hogy a szervezők megkérték a rendőröket arra, a múlt évinél nagyobb számban biztosítsák a rendezvényt.

Tudomása szerint az Oktogonnál találkoznak a melegfelvonulás résztvevői az ellentüntetőkkel és a két csoport a két szerviz úton halad el egymás mellett. Megjegyezte: nem ért egyet a másik tüntetés résztvevőivel, de örül neki, hogy nem próbálták mondvacsinált módszerekkel megakadályozni, hogy ők is demonstrálhassanak.

A szerdai támadást megelőzően a legutóbb múlt pénteken dobtak Molotov-koktélt ismeretlenek egy melegek által látogatott fővárosi szórakozóhely, az V. kerületi Magyar utcai Action bár ajtajára; a rendőrség rongálás miatt indított eljárást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását