2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Saját zsebre dolgoztak a parkolóőrök

Belső és rendőrségi vizsgálat is indult hétfőn a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél egy volt parkolóőr kijelentései miatt, aki nyolc társával együtt azt állítja: parkolási díj helyett fix díjat szedtek mintegy ezer autóstól és ebből feletteseiknek
2008. június 23. hétfő 13:04 - Hírextra

"A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. Duka József volt parkoló ellenőr állításainak ügyében, a mai napon a vizsgálatot megindította" - közölte a cég az MTI-vel hétfőn. Hozzátették: a cég belső, valamint a rendőrségi vizsgálat befejezéséig nem nyilatkoznak.


A BRFK sajtóosztályán az MTI hétfői megkeresésére azt közölték, valóban indult az ügyben rendőrségi vizsgálat, erről a nap folyamán közleményben számolnak be.
A zsebrebírságolásról először a Blikk számolt be múlt pénteki számában. A lapnak Duka József, volt parkolóőr egy mintegy ezer autót tartalmazó listát adott át, amelyen a rendszámokat és a tulajdonosok telefonszámát is feltüntették. Állítása szerint a tulajdonosok ahelyett, hogy parkolójegyet váltottak volna, ötszáz forintot adtak a parkolóellenőröknek.


"Aki nem tejelt a főnököknek, vagy nem volt benne a buliban, azt hamar kirúgták. Ebbe mindenki benne van, a parkolóőröktől a csoportvezetőig" - nyilatkozta a lapnak Duka József.
A Blikk akkor megkereste a cég vezetőjét, Rusznák Imrét, akinek minderről "állítása szerint fogalma sem volt".


A cikkhez kapcsolódóan a Zoom.hu számolt be egy, a hírportál birtokába került hangfelvételről, amely szerint azonban Rusznák Imre ügyvezető igazgató is tudott a százmilliós vesztegetésekről, mégsem tett rendőrségi feljelentést. Mint írták, a birtokunkba került hangfelvételen a kft. vezetője mintegy harminc alkalmazott előtt közölte, tudja, hogy sokan saját zsebre dolgoznak.
Urak tudjuk, hogy mi zajlik, meg hogyan zajlik” – idézte a hírportál Rusznák Imrét, aki közlésük szerint azt is elismerte, hogy a korrupt kollégákat nehéz lefülelni.


Rusznák Imre az MR1 Kossuth Rádió Krónikájának ezt követően úgy nyilatkozott, hogy tanulmányozni fogja a hangfelvételt. Állítása szerint tavaly decemberben volt egy munkamegbeszélés, de nem emlékszik rá, hogy szó szerint mit mondott.
Az interjúban a cégvezető arról is beszélt, hogy a zsebrebirságolásról nem volt tudomása, hanem arról, hogy volt egy lista. Hozzátette: szerinte nincs olyan, aki ne tudná, hogy ilyen jelenségek vannak, csak azt nem tudja senki, hogy ez milyen mértékű.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását