2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kell-e még helyesen beszélnünk?

Valóban romlik a magyar nyelv, vagy csak a világ minden élő nyelvének élettörténetében folyamatosan zajló, természetes változások zajlanak manapság is – egyre gyorsuló tempóban?
2008. június 19. csütörtök 17:59 - Bakonyi Enikő
A nyelvtörténeti tankönyvek egyik fontos tanulsága, egyben alapaxiómája, hogy a nyelv folyamatosan változik. Ez könnyen belátható, hiszen ha nem így lenne, még mindig pour es homou (lásd: Halotti beszéd és könyörgés, 12. század) lennénk, pedig ma már büszkén vállalhatjuk por és hamu voltunkat, s minderre a nyelv változása nélkül nem lenne most lehetőségünk. A változás nem csak a múltat jellemezte, sőt, manapság minden eddiginél jobban felgyorsult a folyamat, elsősorban a 20. századtól kezdődő és mai napig tartó (szintén egyre gyorsuló) technikai forradalomnak köszönhetően. Mindez tehát természetes. Talán az is elfogadható, hogy minden kor igyekszik védeni saját vívmányait, és idegenkedik az újításoktól. Az ismeretlen, az új mindig ijesztő. Kazinczy korának ontológusai a leghitelesebb előfutárai a mai maradi felfogásnak, miszerint a változás egyben romlást jelent.



A Halotti beszéd és könyörgés a legkorábbi összefüggő magyar nyelvemlék
Egy 26 soros temetési beszéd és egy hozzá kapcsolódó 6 soros imádság a halottért. A Pray-kódex szakramentáriumának függelékében, a latin nyelvű temetési szertartás végén kapott helyet. A kódex e részét 1192 és 1195 között másolták, de a magyar szöveg már a mintapéldányban is szerepelt, nyelvállapota szerint a 12. század közepére datálható A prédikáció latinul nem tudó hívek számára készült, akik alapvető hittani ismeretekkel rendelkeztek. A beszéd utal a teremtésre, a bűnbeesésre, ennek következményére, a halálra, majd a halottért való imádságra szólítja fel a híveket.
Ha létezik egyáltalán a nyelvromlás fogalma, mit takar, milyen nyelvhasználati hibákat érthetünk alatta? E sorok írója kapásból 4-5, a nyelvi normától, vagyis a „helyes” nyelvhasználattól eltérő „hibakategóriát” tudna felsorolni. Ott vannak pl. a ragozási helytelenségek, az idegen szavak használata a megfelelő magyar lexéma helyett, az egyelőre még inkább csak írásban használt, de a fiatalok körében már szóban is fel-felbukkanó rövidítések, a szleng és a vulgarizmus, divatosabb nevén verbális agresszió (a két utóbbi persze hangsúlyozottan elkülönítendő egymástól), és még bizonyára folytatható a sor. Hogy csak a mindennapi életünkből hozzak példát: ki ne találkozott volna a –suk/-sükölés jelenségével, ki ne használná sms írásakor a vok vagy sztem formákat, ki ne tudná, mit takar az üzleti meeting fogalma?

Kérdés, hogy mi a kritériuma a nyelvi helyességnek, illetve hol húzódik az a határ, melyet óvatlanul vagy tudatosan átlépve, a nyelvi igénytelenség csapdájába eshetünk. Mert hogy abban talán nincs vita, hogy a nyelv elsődleges funkciója a kommunikáció, azaz a gondolatok cseréje. A beszélő szándéka az, hogy hallgatója a lehető legpontosabban megértse, amit az üzenet feladója közölni akar. Amíg a nyelv képes a gondolatok kifejezésére, addig nem vádolhatunk senkit semmivel. (Egy nyelv esztétikai kérdései pedig túlságosan szubjektívek ahhoz, hogy bárki magára ruházhassa a döntőbíró szerepét.) Ilyen alapon viszont tágabb a „nyelvrontók” tevékenységi köre, hiszen a megértést sokszor gátolja a hadarás, a szóvégek elharapása is.

A hivatásos és önkéntes nyelvművelők hol kellemetlenül gunyoros, hol diszkriminatív megnyilvánulásai ellen viszont van egy mentségeük a felelőtlenül kommunikálóknak: végleges változás vagy romlás (kinek mi) csak abban az esetben következik be, ha a nyelvközösség deklarálja az új formát. Most nehogy aláírásgyűjtésre vagy népszavazásra gondoljunk –igaz, ez a trend manapság-, de csak arról van szó, hogy a nyelvközösség használni kezdi az adott szót, kifejezést, grammatikai formát stb., vagyis az széles körben elterjed. A nyelvi változás tehát nem egyéni szinten zajló folyamat. Egy fecske nem csinál nyarat, egy beszélő nem ront nyelvet.

Nyelvújítás
A felvilágosodás eszméi jelentős szerepet tulajdonítottak az anyanyelvnek, ezért többek közt erre alapozva megindult a szellemi élet nyelvének magyarítása, a latin és a német nyelv háttérbe szorítása. Ez utóbbi részben válaszreakció volt a II. József idején, majd az 1848-as szabadságharc leverése után tapasztalható németesítésre. A nyelvművelő mozgalom egyik elindítója a Mária Terézia nemesi testőrségében is szolgáló Bessenyei György volt, akinek az Ágis tragédiája című verses drámájának 1772-es megjelenésétől számítjuk a magyar felvilágosodást. A mozgalomhoz a szellemi élet szinte minden tagja csatlakozott, kulcsfigurává pedig Kazinczy Ferenc vált. A nyelvújítás célkitűzése az volt, hogy többek közt a korszak szellemi és anyagi műveltségének megfelelő magyar szavak megteremtésével alkalmassá tegye a nyelvet a »modern« életre. Ez a törekvés a szépirodalomban, a tudományos nyelvben, az újságírásban, a színjátszásban és az oktatásban is teret kapott. A szóalkotás jellemző formája a képzés, elvonás, összetétel, összevonás, tükörfordítás, táj- és kihalt szavak beemelése volt. A nyelvújítás egyúttal az egységes nyelvi norma és helyesírás kialakulásához vezetett, mivel ez egészen eddig tájegységenként változott. Az újítás nem korlátozódott a szavak szintjére, az úgynevezett »fentebb stíl« jegyében esztétikai szempontok is megjelentek a szövegalkotásban. A nyelvújítók (neológusok) és a hagyományőrzők (ortológusok) közti legismertebb pengeváltás: az 1813-ban megjelent Mondolat című gúnyos röpirat és az erre 1815-ben adott Felelet, amit Kölcsey Ferenc és Szemere Pál írt. Végül az egységes írott magyar irodalmi és tudományos nyelv a 19. század közepére szilárdult meg, szóbeli változata pedig a 19. század végére.
(Forrás: MTA)
Viszont bárkit érinthet a helyes és helytelen közötti választás dilemmája, mert abban a pillanatban, amikor egy állásinterjún vagy egy főiskolai felvételi vizsgán találja magát az ember, műveltségének, intelligenciájának egyik mérőeszközévé válik a nyelvhasználata. Ilyen helyzetekben még akkor is érdemes kerülni a köznyelvi normától eltérő formákat, ha történetesen nyelvjárási beszélők vagyunk, és jogosan vagyunk büszkék dialektusunkra. Méginkább figyeljünk a grammatikai szabályok betartására (tipikus például a –ban helyhatározó rag helyett eltérő értelmű párja, a –ba használata), és a szleng is kerülendő. Az uniformitás sajnos elvárt a nyelvhasználatban, nem szerencsés különcködni, mert a nyelv is egy lehetséges terepe a megbélyegzésnek, így könnyen kerülhetünk általa hátrányos helyzetbe. Persze akinek kiesik a kapa a száján, az ne is számítson sok jóra.

És egyáltalán hibáztathatjuk-e a nyelvhasználó egyedet, vagy a „problémák” forrása tágabb kontextusba helyezendő? A tömegtájékoztatás például jó eséllyel pályázik az idegennyelvűség szakadatlan terjedésének okozója címre, de a digitális-információs forradalom korának kellős közepén egyébként sincs okunk csodálkozni a köznyelvi anglicizálódáson. De onnantól, hogy egy külföldi szó végleges helyet kap nyelvünkben, magyarnak tekinthető, leírásában a magyar helyesírás szabályait kell követnünk. Ergo nem idegen többé. A kapucsinó már nem olasz szó, és az innováció is mindenki számára érthető. A bevásárlóközpontokban szezonvégén látható hatalmas SALE feliratok megfejtése sem okoz ma már fejtörést senkinek (ez az üzleti érdek ellen dolgozna). Pedig emlékezetes a két neves nyelvész, Grétsy László és Kálmán László egykori vitája az idegen nyelvű feliratokról. Grétsy az alapvető emberi jogok megsértésének tekintette ha az idegen szavakat tartalmazó feliratok mellett nem szerepel magyar fordítás, Kálmán pedig a nyelvművelők iránti undorától vezérelve jól lehordta kollegáját, mint egy áltudomány túl hangos szavú képviselőjét.

Ami a grammatikai figyelmetlenségeket illeti, a felelősség a mindenkori beszélőt terheli, de ezek hibák a megértést csak súlyos hiba esetén akadályozzák, egyébként pedig tipikusan nem ragályos jelenségről van szó, nem szokás eltanulni egymástól, és kicsi a valószínűsége annak, hogy meggyökeresedjen a nyelvben.

Az sms- és chatnyelv rövidítései abszolút kreativitásról árulkodnak, ráadásul igen praktikusak: idő- és karakterhiányra kínálnak megoldást. Nem elítélendő, inkább üdvözölendő, hasznos technikák, legalábbis addig, amíg el nem jutnak a verbalitás szintjére. A vok, szal, sztem, lol stb. (gyengébbek kedvéért: vagyok, szóval, szerintem, és ’hangosan nevet’) szóbeli használata talán már átlépi az ésszerűség határait, de tény, hogy létező tendencia.

Körülbelül a nyolcvanas évek óta a szleng mint nyelvi és a kulturális jelenség egyre nagyobb befolyásra tesz szert. A szlengszavak egyre stabilabb helyet harcolnak ki a mindennapi társalgási nyelvben, elsősorban a fiatalabb generáció körében, de már ott vannak bizony a tömegtájékoztatási eszközök nyelvezetében is, és ami igazán jelzésértékű, a szleng a kortárs szépirodalom egyik meghatározó stíluselemévé kezd válni.

A minap a villamoson tanúja voltam egy önkéntes nyelvvédő nagymama és kamasz unokája tartalmas beszélgetésének. Az idős asszony arról oktatta a 16 év körüli fiatalembert (akinek láthatóan már a nagymama puszta jelenléte is kellemetlen volt), hogy a tök jó helyett miért nem próbál meg választékosabban beszélni, használja például a csodálatos, remek, fantasztikus jelzőket. Ez már az a kategória, amitől a jobb sorsra érdemes szlenggeneráció (meg minden normálisan gondolkodó emberi lény) jobb esetben is a verbális agresszió eszközéhez nyúl. A szlengszótár is igen terjedelmes, és a fiatalok ennek forgatása nélkül is tudnak választékosan beszélni. Amíg a zsír, kúl, király, sirály, állat stb. jelentése ’jó’, megfelelő környezetben (család, kortárs közösség) miért ne beszélhetne saját szájíze szerint a fiatalság? A szleng sok esetben ötletesebb, kreatívabb a normatív nyelvhasználatnál, ráadásul funkciója is van: tökéletes pontossággal jelzi a szlenget használó származását, társadalmi csoport(ok)hoz való tartozását, kulturális szintjét. Egy szlengkifejezést használó személy nemcsak a mondanivalóját fejezi ki egy-egy "beszólás"-sal, hanem társadalmi-kulturális helyzetét, divatosságát és a hallgatójához való viszonyát is.

„Nyelvművelésnek nevezzük az alkalmazott nyelvtudománynak azt az ágát, amely a nyelvhelyesség elvei alapján, a nyelvi műveltség terjesztésével igyekszik segíteni a nyelv egészséges fejlődését. (ÉrtSz.)”
Ismert magyar nyelvművelők: Lőrincze Lajos, Grétsy László, Deme László, Balázs Géza

Kövecses Zoltán: Magyar szlengszótár

Gazdag és sokrétű nyelv a magyar, de a különféle nyelvváltozatok, mint a szleng, vagy az idegen eredetű szavak, az egyéb változások, és egyáltalán: a választás lehetősége két forma között nem rombolják és szegényítik, hanem ellenkezőleg, gazdagítják nyelvünket és a sablonosság ellen harcolnak.

Befejezésül álljon itt egy alapigazság Mario Pei, amerikai nyelvész tollából: „a nyelv az, amit az emberek beszélnek, nem pedig az, amit egyesek szerint beszélniük kell”.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását