2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az MDU az ország érdekeit nézi

Az előre hozott választásokkal nem értünk egyet, mivel megítélésünk szerint nem szolgálja az ország érdekeit. Az MDU az ország érdekeinek szem előtt tartására kéri a pártokat.
2008. június 14. szombat 14:57 - Hírextra

Annak ellenére, hogy a Magyar Demokratikus Unio, sajnálatos módon sajtótájékoztatóján és utána sem kapott igazán teret a magyar médiában, továbbra sem tett le azon szándékáról, hogy programjával és tevékenységével megismertesse a lakosságot, ezáltal is javítva a kialakult helyzeten, amelyet az elmúlt 18 évben a rendszerváltó pártok idéztek elő. Ennek szellemében tesszük, ezt a politikai nyilatkozatot is.

Az előre hozott választásokkal nem értünk egyet, mivel megítélésünk szerint nem szolgálja az ország érdekeit. Hagyni kell a kisebbségbe került kormányt dolgozni, hogy a már előkészített és kivitelezési stádiumban lévő programokat befejezhessék, illetve az elkövetett hibákat kijavíthassák. A Magyar Demokratikus Unio bízik abban, hogy a továbbiakban nem rontanak a kialakult helyzeten.
Felszólítjuk a parlamenti pártokat, hogy a pártpolitikát és a hatalmi harcokat háttérbe helyezve, végre az ország érdekeinek megfelelően hozzák meg döntéseiket. Kihangsúlyozzuk, hogy a Magyar Demokratikus Unio az ország érdekeit tartja szem előtt és nem kívánja támogatni sem a jobb, sem pedig a ball oldal hatalmi törekvéseit ezzel a nyilatkozatával. Pártunk alapgondolata ugyanis, "egy nép egy nemzet vagyunk, és a szolidaritás az emberi közösség ereje". Cselekedjünk mindannyian ennek megfelelően!

Reménykedünk benne, hogy a Magyar Demokratikus Unio jelen politikai nyilatkozata a médián keresztül eljut az ország lakosságához. Ezúton is kérjük a magyar népet, hogy legyenek kellő türelemmel, bár mi is tudjuk, hogy a 2010-es választásokig még várnak nemzetünkre nehéz időszakok. A Magyar Demokratikus Unio is készül a 2010-es választásokra. A párt szakmai kabinetjei folyamatosan dolgoznak a különböző ágazatok cselekvési tervein és programjain, aminek a lényegi motívuma, "tenni az emberért annyi, mint tenni az országért".

Jelen nyilatkozatért, a politikai felelősséget a Magyar Demokratikus Unio elnöksége vállalja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását