2024. április 17. - Rudolf
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Gyurcsány nyerni akar 2010-ben

Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt megnyerheti a parlamenti választásokat két év múlva, mert addig képesek lesznek bebizonyítani az országnak, hogy jó az, amit a kormány csinál.
2008. június 12. csütörtök 08:04 - Hírextra
A miniszterelnök a közszolgálati televízió Az este című műsorában szerdán érvelt amellett, hogy bár az ellenzék most jelentős előnyben van a népszerűség terén, azért az MSZP-nek megvan az esélye a választási győzelemre. Erre az emlékezetes Milan-Liverpool Bajnokok Ligája döntőt hozta fel példának, ahol az olasz csapat három nullra is vezetett az első félidő végén, a meccset és ezzel a trófeát mégis az angol csapat nyerte el végül tizenegyesekkel.

A miniszterelnök élesen kritizálta az ellenzéket, amelynek az "Európában is visszatetszést keltő brutalitása" akadályozott meg szerinte az elmúlt két évben egyes átfogó szerkezeti átalakításokat.

Szerinte a kormányzat és a Fidesz gazdaságpolitikája között az a két alapvető különbség, hogy az ellenzéki párt (és egyes gazdasági szakértők) a következő években csökkentenék a szociális ellátások szintjét, és nem tartják követendőnek az elfogadott konvergencia-pályát.

A szocialisták viszont elkötelezettek a szociális ellátások szintjének legalább is a megőrzésében, ezen belül a nyugdíjak svájci indexálási rendszerének megtartásában. Ugyancsak pártja szociális érzékenységére hivatkozva utasította el Gyurcsány Ferenc a minimálbér alatti jövedelmek esetleges megadóztatásának lehetőségét is. A konvergencia-pálya feladása pedig sokat rontana az ország nemzetközi megítélésében - figyelmeztetett a miniszterelnök.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását