2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Mire számítsunk egy Fidesz-kormánytól?

A Fidesz eddigi gazdaságpolitikai elképzeléseiről keveset tudni. Elhangzik a sajtóban számtalan nyilatkozat, mégis, mint ködben a zombi, lassan dereng egy valódi átfogó program körvonala. A Political Capital elemzése az eddig nyilvánosságra került informá
2008. június 11. szerda 17:02 - Pénzes Dávid
Az elemzés már az előszavában közli: amit a párt programjáról tudni lehet az egyszerre tartalmaz jól átgondolt, bizalomfokozó, illetve kockázatnövelő, sőt, extrém javaslatokat is. Leszögezik, a Fidesz vezetőinek nyilatkozataiból egyértelműen látszik, hogy a következő kormányzatnak is szűk fiskális és gazdasági mozgástérrel kell számolni, és ebben a közegben borítékolható, hogy a gazdasági elit számára fájdalmas döntéseket is meg kell hozni.

A Political Capital felhívja a figyelmet, hogy az a tény, hogy a Fidesz szakított a kizárólagosan populista, demagóg politikai üzenetek kommunikálásával, csökkenti a politikai kockázatokat.

Ötletbörze az üzleti elitnek

Napjainkra az előrehozott választás valódi politikai lehetőséggé vált. A Fidesz felduzzadt támogatói egyre inkább elvárják a valódi kormányzás felvállalását. E miatt a párt kommunikációjában egyre több gazdaságpolitikai konkrétumot csepegtet az ország helyzete miatt aggódók felé. Ezek négy célt szolgálnak: a Fidesz kormányzóképességének hangsúlyozását; a párt megítélésének javítását a hazai és külföldi gazdasági döntéshozók körében; a Fidesz elképzeléseinek hitelesítését a „gazdasági szakértők” által; illetve a közvélemény felkészítését a várható megszorításokra.

Több műhely, eltérő ötletekkel

A pártban több eltérő gazdaságpolitikai elképzelésekkel rendelkező műhely is működik. (Varga Mihály, Matolcsy György, és Járai Zsigmond vezetésével). A Fidesz formálódó gazdaságpolitikájára a párton kívüli szakértők – Szapáry György, Bod Péter Ákos, Chikán Attila és külső elemző intézetek – is befolyást gyakorolnak.

A különbségek szembeszökőek: Orbán Viktor az államadósság mértékét nevezi az egyik legfőbb problémának, Bod Péter Ákos viszont Lengyelországgal példálózva érvel amellett, hogy az adósságmérséklés nem segítene a magyar gazdaság jelenlegi állapotán. Nincs konszenzus a Fidesz körül az adózással összefüggő kérdésekben sem: míg Járai Zsigmond sokszor beszél az egykulcsos adó előnyeiről, Varga Mihály és a párt más politikusai inkább a „családi adózás” mellett érvelnek, óvatosabban fogalmazva az egykulcsos adó bevezetésének lehetőségéről.

A többféle irányvonalból nyilván csak egy „győztes” lehet. Hogy a rivalizáló gazdaságpolitikai javaslatból melyik fogja képezni az esetleges Fidesz-kormány konkrét gazdasági programját, az függ a párt politikusai közötti hatalmi harcok kimenetelétől és a leendő Fidesz-kormány személyi összetételétől is.

De ki irányítja majd a gazdaságpolitikát?

Orbán Viktor nyilvánvaló döntési helyzetben van, ám az elemzés megállapítja, hogy a Fidesz elnöke látható módon nem kíván egyik gazdaságpolitikai koncepció mellett sem nyíltan elköteleződni: Orbán az említett személyek közül többet is megnevezett, mint a Fidesz leendő gazdaságpolitikai irányítóját. Ilyen körülmények között a Fidesz közelmúltban elhangzott javaslataiból nem vetíthető előre a Fidesz-kormány gazdaságpolitikai programja, legfeljebb annak bizonyos elemei valószínűsíthetőek.

Változó koncepció az adócsökkentés ütemezéséről

Az intézet kimutatja, a Fidesz kormányra kerülése esetén nem tudna gyors recepttel megoldást kínálni a gazdaság jelenlegi problémáira. A megoldások ugyanis több fronton konfliktusokat szülhetnek a gazdasági szereplőkkel. Mégis, a párt hogy hitelesnek mutassa magát kénytelen ezeket felvállalni és többé-kevésbé burkolt kijelentésekkel jelezni a tervezett kedvezőtlen intézkedéseket is.

Az adó- és járulékcsökkentés mely eddig a mézesmadzag volt a választók felé ma már óvatosabb formában jelenik meg. A Political Capital úgy látja, a Fidesz-politikusok utóbbi időben tett nyilatkozatai egyértelmű változást tükröznek: az adócsökkentés terve már nem a költségvetési konszolidációval párhuzamosan, hanem azt követően jelenik meg.

Orbán Viktor nemrég kétéves megszorító kormányzásról beszélt, Járai Zsigmond pedig arról, hogy a gazdaság stabilizálásához legalább 4-5 évre van szükség. Az intézet elemzése szerint ezek alapján egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az adóterhek jelentős mérséklése és az adórendszer egyszerűsítése csak a középtávú politikai tervek között szerepel. Ez a váltás pedig nem számíthat kedvező fogadtatásra a gazdasági elit körében.

Adósság-átütemezés

Orbán az adósság-átütemezésről
„Az új kormánynak kéne valamilyen nagy megállapodást kötni, ha az adósság elengedéséről nem is, de legalább valamiféle értelmes adósságkonvertálásról. Adósság-átütemezésről, adósságcseréről, vagy a jó ég tudja milyen technikákról, amelyeken szakértőink törik a fejüket, amihez szintén egy együttműködő, kooperatív közeg szükséges”
Orbán Viktor múlt héten a Baross Gábor Társaság által szervezett rendezvényen Magyarország adósságállományának átütemezéséről beszélt. A volt miniszterelnök ebben látja a költségvetési problémák megoldásának egyik eszközét.

Az elemzés szerint az adósság átütemezésének javaslata több szempontból is növeli Magyarország politikai kockázatait. Sőt hozzáteszik, nem mellesleg ellentétbe kerül a Fidesz deklarált gazdaságpolitikai céljaival. Rávilágítanak, a hazai adósságállomány egy részének átütemezése jelentősen ronthatja Magyarország adósságkockázati megítélését, mivel az állam „fizetésképtelenségének” elismerését jelenti – míg a Fidesz éppen a kormány gazdaságpolitikai hitelének visszaállítását nevezi az elsődleges célnak.



Összességében belátható, hogy a Fidesz szakemberei is tisztában vannak az ország nehéz helyzetével. Nyilvánvalóan belátták, hogy a felelősökre való mutogatásból most már a jövő felé kell nézzenek. A populista szólamok mellett most már valódi programot, megvalósítható, felelős kijelentéseket kell tegyenek a társadalom különböző csoportjai felé. Ám, hogy valójában mi lesz, az egyelőre tényleg csak amolyan ködből előtámolygó élőhalott. Egy ennyire tönkrevágott országból senki sem tud Kánaánt varázsolni néhány röpke év alatt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását