2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Elkezdődött a kormány-konzultáció

Adó-, költségvetési, jóléti és szakképzési kérdések kerülnek napirendre a kormány és az MSZP-vezetés konzultációjának első napján kedden, Dobogókőn. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt a tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón.
2008. június 10. kedd 10:00 - Hírextra
A kormányfő tájékoztatása szerint szerdán kiemelten az egészségügy következő két évre szóló és hosszú távú feladatainak meghatározása lesz a téma, továbbá a többi minisztérium legfontosabb szakmapolitikai kérdéseiről is tárgyalnak.

Mint mondta, a konzultáció folytatódik, június végére erős támogatást akar szerezni azokhoz a javaslatokhoz, amelyek a megbeszélések eredményeként ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek.

Gyurcsány Ferenc értékelése szerint politikai és gazdasági tekintetben is új szakasz kezdődhet, hiszen Magyarország rátalált az egyensúlyi pályára. Van feladat, de a pálya stabil, fix és ígéretes - tette hozzá.

A következő két év legfontosabb feladatának azt tartja: úgy dinamizálni a gazdasági növekedést, hogy ez ne veszélyeztesse az egyensúlyt és a szociális biztonságot.

Az egyik legnagyobb kihívásnak azt nevezte, hogy változtassanak az ezredforduló óta stagnáló foglalkoztatási szinten, ami tartósan 3,9 millió embert jelent. Mint mondta, a foglalkoztatás bővítése csak akkor lehetséges, ha egyszerre változik az adó-, a szociális-, és a szakképzési rendszer. Mindezeket beruházásösztönző fejlesztéspolitikával kell támogatni - közölte.
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint az elmúlt időszakban kiderült, hogy a kormány sem az utcáról, sem a parlamenten belülről nem buktatható meg, és tartalmi értelemben is működik a kisebbségi kormányzás. Hozzáfűzte: szakmapolitikai ügyekben a többség messze túlmutat a koalíciós időkön. Példaként említette a Balaton törvényt, illetve a földtörvény módosítását.
A kormány mögött álló szakmapolitikai, intellektuális erő képes a törvényhozás számára kell impulzusokat adni - fogalmazott.

A napi programmal kapcsolatban elmondta, hogy nagyjából ötven ember vesz részt a konzultáción: miniszterek, államtitkárok, az MSZP elnöksége az állandó meghívottakkal kiegészítve, a szocialista frakcióvezetés, és az érintett munkacsoportok vezetői.
Hozzátette: az Oriens pénzügyi tanácsadó cég gazdasági és társadalompolitikai értékelést tart. Arra a kérdésre, hogy miért éppen ez a cég tart helyzetértékelést, úgy válaszolt: átfogóbban gondolkodnak a kérdésekről, vagyis nem csak az adó és a költségvetés szempontjából elemeznek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Oriens elmúlt napokban nyilvánosságra került javaslatainak többségével nem ért egyet. Nem tartja például elfogadhatónak, hogy a nyugdíjak csak az infláció mértékében növekedjenek.

Az Oriens prezentációja után - mint mondta - Veres János pénzügyminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter valamint Szűcs Erika, a szociális tárca vezetője tart előadást a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson. A miniszterelnök tőlük azt kérte, hogy tegyenek javaslatokat a változtatásra.

A kormányfő kitért arra, június 17-én kedden az MSZP frakciója egész napos ülést tart, és a hónap végén az országos választmány is megvitatja a mostani konzultáció javaslatait.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását