2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Szerettük a Könyvhetet

A 79. Ünnepi Könyvhetet és a hozzá kapcsolódó 7. Gyermekkönyvnapokat "nagyon nagy szeretettel és figyelemmel" fogadta az olvasóközönség - hangsúlyozta az eseményt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója az MTI-nek a
2008. június 9. hétfő 20:29 - Hírextra
Zentai Péter László elmondta, noha az egész országot elborította az eső, a fővárosi Vörösmarty teret valamennyire megkímélte: hihetetlenül sok érdeklődő látogatott el Budapest belvárosába. Ha három-négy órával tovább tartanának nyitva a kiállító könyvkiadók, akkor is lennének vásárlók - vélekedett az MKKE vezetője, aki biztos abban, hogy a forgalom elérte a tavalyit.

A könyvhétre megjelent kiadványok számából látható volt, hogy a szakma részéről "óriási" a készülődés - folytatta, hozzáfűzve, hogy csak magyar szerzőtől megközelítőleg 400 újdonság jelent meg, a fordított köteteket is figyelembe véve pedig mintegy 600-700 kiadvány debütált.

Zentai Péter László kitért arra is, hogy a turisták is nagyon érdeklődtek a könyves ünnep iránt. Az eseményre "rácsodálkoznak", hiszen ilyen léptékű, hasonló irodalmi rendezvény sehol sincs a világon. A külföldi turistákat angol nyelvű eligazító táblákkal segítették, sőt a Váci utcában térképeket és idegen nyelvű könyveket árusító kiadók állítottak ki - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kísérő rendezvények is sikeresek voltak. Hozzátette, hogy a Magyar Rádió élő adásban közvetítette a Vörösmarty téren megrendezett előadásokat, az írókkal, költőkkel készített beszélgetések pedig egész nyáron hallhatóak lesznek a közszolgálati rádióban.

A múlt csütörtökön kezdődött 79. Ünnepi Könyvhét és a hozzá kapcsolódó 7. Gyermekkönyvnapok könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, zenés produkciókkal, színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint filmvetítésekkel várták az érdeklődőket Budapesten és számos vidéki városban, egyebek mellett Balatonfüreden, Békéscsabán, Cegléden, Dunaújvárosban, Egerben, Gödöllőn, Kaposvárott, Kecskeméten, Miskolcon, Nagykőrösön, Szegeden, Pécsett, Sopronban, Szombathelyen, valamint Zalaegerszegen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását