2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Mostantól a MALÉV menti a magyarokat

A világ különböző pontjain természeti katasztrófa, háborús cselekmény, fegyveres konfliktus miatt bajba jutott magyar állampolgárok légi kimenekítéséről írt alá egyetértési nyilatkozatot pénteken Budapesten a Külügyminisztérium és a Malév képviselője.
2008. május 30. péntek 12:54 - Hírextra
A Faller Jenő szakállamtitkár és Leonov Péter Malév-vezérigazgató által szignált irat évek óta létező együttműködést rögzít azzal az új elemmel kiegészítve, hogy most már írásban is kiterjed a magyarokon kívül más uniós állampolgárokra.

Az aláírás után Faller Jenő elmondta a sajtó képviselőinek, hogy az elmúlt négy-öt év folyamán például a délkelet-ázsiai cunami után kellett kimenteni vészhelyzetbe került magyar állampolgárokat.
Az aláíráson jelenlévő Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár kérdésre válaszolva közölte: a legutóbbi alkalommal 2006-ban, az izraeli-libanoni háborús konfliktus során kellett nagy számban kimenekíteni magyar állampolgárokat, naponta két Malév-gép szállította Damaszkuszon keresztül a lezárt repülőterű Beirutban rekedt magyar és más uniós polgárokat.

Leonov Péter annyit mondott, hogy a légitársaság közelmúltban kötött privatizációs szerződése is rögzíti, amit a gyakorlat mutat, hogy a Malév a magánosítás után is az marad, ami volt: magyar nemzeti légitársaság.

A finanszírozásra vonatkozó kérdésre elhangzott, hogy a Malév önköltségen, a lehető legnagyobb kedvezménnyel kezeli az ilyen vészhelyzetes járatokat, a költségeket a külügyi tárca megelőlegezi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását