2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Budapesten a Coldplay

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb együttese, a brit Coldplay szeptember 23-án a a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet. A Chris Martin énekes-zongorista-gitáros, Jonny Buckland gitáros, Guy Berryman basszusgitáros és Will Champion dobos alkott
2008. május 28. szerda 07:20 - Hírextra
A zenekar fellépését három évvel ezelőtt már bejelentették, de a koncert akkor Chris Martin hangszálgyulladása miatt végül elmaradt. A Coldplay a XXI. század egyik legsikeresebb rockcsapata, több mint 30 millió albumot adtak el és olyan slágerek fűződnek a nevükhöz, mint a Yellow, a Speed Of Sound vagy a Clocks, amellyel öt Grammy-díjuk egyikét nyerték.

Az angol banda 1997-ben alakult, két évvel később már felléptek a rangot jelentő Glastonbury fesztiválon, s öt lemezre szóló szerződésük volt már. Két daluk Parachutes című debütáló albumuk előtt slágerlistára került, majd a bemutatkozó korong is első helyen nyitott a listán, s Amerikában is első helyezett és Grammy-díjas lett.

Második lemezük, a Rush Of Blood To The Head túlszárnyalta az első album sikerét is. A zenekar több mint egy éves világkörüli turnéra indult, díjak és címek kísérték a zenekar útját. Chris Martin 2003-ban elvette Hollywood egyik legnagyobb csillagát, Gwyneth Paltrow-t, ami tovább növelte a banda hírnevét.

A 2005-ben megjelent X and Y című album 22 országban volt listavezető és az év legnagyobb példányszámában fogyó albuma lett. Eddig mindegyik albumuk vezette a Billboard 200-as listáját.
Bár elterjedt a hír, hogy a banda feloszlik, de most is együtt vannak, és újabb lemez kiadására készülnek A új anyag első kislemezdalát ingyen letölthetővé tették a nagyközönség számára, majd két videóklipet is készítettek hozzá. A lemeznek Brian Eno a producere, így a Viva la Vida Or Death And All His Friends az év egyik legjobban várt albuma. .

A CD-hez csatlakozó turné június 23-án indul a Madison Square Gardenben egy ingyenes, csak rajongói bejutást biztosító koncerttel. A budapesti Coldplay koncertre jegyek június 5-től kaphatóak a Ticketpro országos hálózatában - közölte a szervező ügynökség.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását