2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Több a túlsúlyos, mint az alultáplált

A történelem során először van több túlsúlyos ember a világon, mint alultáplált - hangzott el az osztrák sebésztársaság innsbrucki kongresszusán, amelyen egyebek között az új sebészeti technikák alkalmazása és továbbfejlesztése az egyik fő téma.
2008. május 22. csütörtök 12:30 - Hírextra
Reinhard Mittermair egyetemi professzor, az Innsbrucki Egyetemi Klinika fősebésze sajtóértekezletén elmondta, hogy a súlytöbblettel rendelkező emberek száma már meghaladja az 1,8 milliárdot. Csupán az Egyesült Államokban évente hozzávetőleg 300 ezren halnak meg elhízás miatt, a betegség és a vele járó következmények kezelésére fordított kiadások pedig évi százmilliárd dollárra (63,9 milliárd euróra) rúgnak.

A professzor felhívta a figyelmet arra is, hogy a túlsúlyos embereken végrehajtott műtétek során nem ritkán 15-20 centiméter vastag zsírrétegen kell áthatolni. Síkra szállt az olyan sebészeti technikák mellett, amelyek alkalmazásával a műtéti beavatkozás térbeli kiterjedése minimálisra szorítható: a behatolás során elkerülhetők például a nagyobb hasi területek, és jelentősen csökkenthető annak esélye, hogy csontokat vagy lágyéki részeket sértenek meg. A cél az operáció kiváltotta traumának a lehető legalacsonyabb szinten való tartása.

Helmut Weiss docens a beteg szervek természetes testnyílásokon keresztül történő eltávolítását szolgáló technológiák továbbfejlesztését szorgalmazta. Az endoszkópos műtéti eljárás (NOTES) lehetővé teszi, hogy az operációnak ne maradjon szemmel látható külső nyoma.

A 49. alkalommal megrendezett osztrák sebészkongresszuson mintegy 900 szakember vesz részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását