2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Feloszlik a közgyűlés

Nagy valószínűséggel feloszlik május nyolcadikán az orosházi közgyűlés, mert a két legnagyobb frakció, a szocialisták és a Fidesz képviselői ezt fogják javasolni a soron következő közgyűlésen - tudta meg az MTI az érintett pártok vezetői képviselőitől sze
2008. május 7. szerda 15:38 - Hírextra

A csütörtök reggel kilenckor kezdődő testületi ülésen mind a szocialisták, mind a fideszes képviselők azt fogják javasolni a testületnek, hogy oszlassa fel önmagát. Mivel a 24 tagú közgyűlésben a két pártnak meggyőző, 18 fős többsége van, várhatóan időközi képviselő-testületi és polgármester választásokra kerül sor a nyáron a városban.

A legutóbbi önkormányzati választáson a szocialista párti országgyűlési képviselő, Fetser János polgármester-jelöltként vereséget szenvedett, és a függetlenként indult, de az MDF jelölelésével és a Fidesz által támogatott Németh Béla foglalta el a helyét. Az új polgármester és a Fidesz között azonban időközben megromlott a kapcsolat, s mint Molnár Béla fideszes alpolgármester a távirati irodának fogalmazott, a polgármester nem volt partner a jobboldali egyeztetéseken.

A szocialisták ugyanakkor az elmúlt időszakban több alkalommal felszólították lemondásra a polgármestert, ám Németh Béla ennek eddig nem tett eleget.

A csütörtöki közgyűlésre azonban a tíztagú szocialista frakció vezetője, Varga Zoltán, aki egyben országgyűlési képviselő is, már benyújtotta előterjesztését a testület feloszlatásáról.

A képviselő elmondta az MTI-nek, hogy mindenekelőtt azért elégedetlenek a polgármester munkájával, mert megszakadt a város korábbi töretlen fejlődése. Mint fogalmazott, Németh Béla elődjének Fetser Jánosnak az idejében dinamikusan fejődött Orosháza.

Molnár Béla alpolgármester, az MTI kérdésére azzal indokolta a nyolctagú Fidesz-frakció feloszlatást célzó hasonló javaslatát, hogy Németh Béla nem konzultált a várost érintő fontos kérdésekben pártja önkormányzati frakciójával. Hozzátette: Orosháza fejlődése érdekében új vezetésre van szükség.

A testületben Németh Béla polgármester mellett további három MDF-es és egy liberális képviselő dolgozik.

Németh Béla az MTI érdeklődésére egyelőre annyit közölt, hogy a két párt eljutatta számára a testület feloszlatásáról szóló határozati javaslatokat, amelyeket ő csütörtökön, a szervezeti és működési szabályzatnak megfelelően elő fog terjeszteni. Mint mondta, a javaslatokról majd a testületi ülésen kíván nyilatkozni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását