180 éve született Jean Henri Dunant

Az előkelő származású Dunant már fiatalon feladatának érezte a szegények segélyezését. A Kálvin Kollégium elvégzése után banki tanulmányokat folytatott, később Algériában alapított vállalkozásokat. 1859-ben III. Napóleon francia császár segítségét akarta kérni a gyarmati hatóságokkal kapcsolatos nehézségei ügyében, s Olaszországba utazott, ahol az uralkodó piemonti szövetségeseivel Ausztria ellen viselt hadat. Dunant szemtanúja volt az 1859. június 24-én vívott solferinói ütközetnek, amely után 40 ezer halott és sebesült maradt a csatatéren. Az egészségügyi szolgálatok elégtelenségét konstatálva a megdöbbent és elszörnyedt Dunant "Mindannyian testvérek vagyunk!" felkiáltással a környező falvak asszonyait bíztatta segítségnyújtásra, de azok híján voltak az ellátáshoz szükséges szakismereteknek és anyagiaknak.

1862-ben saját költségén adta ki Solferino emléke című könyvét, amelyben javasolta, hogy háborús és békeidőkben egyaránt önkéntes alakulatokat kell szervezni a betegek, rászorultak és sebesültek ellátására, bármiféle megkülönböztetés nélkül. Felvetette azt is, hogy kössenek nemzetközi egyezményt a háborús sebesültek védelmére. 1863-ban beutazta Európát, hogy a közvéleményt és a vezetőket megnyerje az eszméjének, majd Gustav Monynier-vel, a Genfi Közhasznú Társulat elnökével nemzetközi értekezletet szerveztek, amelyen 16 ország képviseltette magát.

1864. augusztus 22-én, a második genfi tanácskozáson megalapították a Vöröskeresztet és elfogadták az első genfi konvenciót, amelyet Dunant fogalmazott meg. Még abban az évben megalakultak az első nemzeti vöröskeresztes társaságok, a Vöröskereszt első főtitkára Dunant lett, a tisztségről 1867-ben mondott le. A nemes célok követése közben azonban üzlete csődbe ment, így következő éveit bolyongva, nyugtalanságban, szegénységben és ismeretlenségben élte. Ő mégis tovább küzdött a hadifoglyok érdekeiért, a rabszolgaság eltörléséért, egy nemzetközi választott bíróság létrehozásáért, a leszerelésért és a zsidó állam megalapításáért, 1889-ben megalapította a Népszövetség elődének tekinthető Interparlamentáris Uniót. A vöröskeresztes mozgalom a századfordulóra világszerte elterjedt (Magyarország 1881-ben csatlakozott), s később Vöröskereszt és Vörös Félhold szervezetekre vált szét.

Az alapító 1887-ben Svájc észak-keleti részére, Heiden faluba költözött, ahol 1889-ben megírta önéletrajzát. Itt "fedezte fel" újra egy újságíró, ennek köszönhetően 1897-ben számos kitüntetésekben részesült, sőt az orosz cár özvegye rendszeres anyagi támogatást is nyújtott neki. Dunant 1901-ben elsőként kapta meg - a francia Frédéric Passyval, az Interparlamentáris Konferencia első elnökével megosztva - a Nobel-békedíjat. 1910. október 30-án, 82 éves korában halt meg, születésnapja, május 8. a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Napja.