2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jövő héten kezdődik a strandszezon

Jövő héten, május 1-jével a Palatinus és a Dagály strand nyitásával, valamint a Gellért fürdő hullámrészlegének üzembe helyezésével kezdetét veszi az idei strandszezon a fővárosban - közölte az MTI-vel a fővárosi önkormányzat szombaton.
2008. április 26. szombat 17:02 - Hírextra
A tájékoztatás szerint május 24-től a csepeli, egy héttel később pedig a Római és a Paskál strand is vendégeket fogad. A Pünkösdfürdői strandot a múlt évhez hasonlóan idén sem nyitja ki a Budapest Gyógyfürdői Zrt. az alacsony látogatottság miatt - közölték fővárosi képviselők.

A jegyárak a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, viszont több újdonsággal rukkol majd ki a céget tavaly nyár óta irányító új vezetés. Ezek közt lesz az úgynevezett strandváró akció, amelynek keretében a hét minden napján egy-egy strand, például hétfőnként a Dagály féláron látogatható. A változások közt szerepel az is, hogy az eddigi 100 forint helyett 500 forinttal lehet majd olcsóbban gyermekjegyet vásárolni.

Néhány fürdő, strand az esti órákban tovább tart majd nyitva. Így májustól a Gellért fürdő és a Római strand is este 8 óráig, a Csillaghegyi strand pedig este 9 óráig üzemel. A Széchenyi fürdő továbbra is este 10 óráig várja vendégeit.

Somlyódy Csaba, aki a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottságának és a fürdő társaság felügyelőbizottságának is az elnöke, az MTI-nek elmondta, hogy még ebben a szezonban nyitva lesz a Gellért fürdő nyitott kisgyermekes medencéje és a körülette lévő terület a fürdőlátogatók előtt. Tavaly decemberben a Gellért szálloda tulajdonosai megvették ezt a területet 2,5 milliárd forintért, amit ki is fizettek. A Gellért szálloda angol tulajdonosa egy új, 160 szobás szállodát szán a jelenlegi gyermekmedence helyére. A szocialista politikus közölte, hogy amíg az új szálloda építése el nem kezdődik, a megegyezésüknek megfelelően tovább üzemel a jelenlegi gyermekmedencés terület.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását