2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Sólyom: Az emberek szeretik a hazájukat

Az itteni emberek szeretik a szűkebb hazájukat és mindent megtesznek azért, hogy ez a táj megmaradjon érintetlenségében - mondta Sólyom László köztársasági elnök vasárnap újságíróknak, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban kezdett háromnapos látogatásának első nap
2008. április 6. vasárnap 22:19 - Hírextra

A köztársasági elnök az "Értékőrző tájak és emberek Magyarországon" című országjáró sorozatának negyedik állomásaként látogatott a Duna-Ipoly Nemzeti Parkba. Az államfő azután nyilatkozott, hogy feleségével együtt a kemencei kisvasúttal utazott.

Sólyom László a nemzeti park látogatásának első programjaként Drégelyvárára látogatott, ahol a várba felérve babérkoszorút helyezett el Szondi György sírfedlapján. Mint az államfő kiemelte: az itt élő emberek vödrönként vitték fel a sódert a vár újjáépítéséhez.

Drégely vára a 444 méter magas hegy csúcsán épült. 1552. július 6-9. között Szondi György várkapitány mindössze 146 katonával mindhalálig védte a sziklavárat Ali basa ostromló seregével szemben. Az ostrom után a vár nem épült fel többé.

A Szondi-kultusz az 1980-as években erősödött fel ismét. A rom érdemi helyreállítása 1989-ben kezdődött meg. Az elmúlt több mint másfél évtized alatt mintegy ezer köbméter falat építettek vissza.

Az államfő a kemencei kisvasútról elmondta: a vasút felvirágoztatta Kemence községét. A Duna-Ipoly Nemzeti Parknak ez a része egy érintetlen terület, amit meg kell így őrizni, nem szabad semmit építeni a hegycsúcsokra. Ez egy olyan kincs Budapesttől egy órányira, amiről kevesen tudnak - tette hozzá.

Az államfő este Visegrádra érkezik.

A Duna-Ipoly Nemzeti Parkot (DINP) 1997 októberében hirdették ki Magyarország kilencedik nemzeti parkjaként.

A nemzeti park működési területe széles övként öleli körül Budapestet. Észak-déli irányban a parassapuszta-ipolysági határátkelőtől a Csepel-sziget déli végéig, kelet-nyugati irányban pedig az Újszász-Abony vonaltól Nádasdladány-Mór-Kisbér-Bábolna vonalig terjed.

A DINP Igazgatóság székhelye Esztergomban van. A nemzeti parkhoz nyolc tájvédelmi körzet és 32 természetvédelmi terület tartozik. A nemzeti park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását