2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jó döntés volt Peking

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke ismét megerősítette: nem sajnálja, hogy annak idején Pekingnek ítélték az idei nyári játékok rendezési jogát.
2008. április 6. vasárnap 11:35 - Hírextra

A belga sportvezető úgy véli, jó döntés született, még azzal együtt is, hogy Kínával szemben rendszeresen kritikák fogalmazódnak meg az emberi jogok megsértése miatt.

"Már többször elmondtam, hogy a NOB bölcs megfontolás alapján választotta helyszínnek Pekinget, és nem bántuk meg a döntésünket - fogalmazott Rogge szingapúri látogatása alkalmával. - Először is nagyon jó pályázattal rendelkezett, talán a legjobbal. A játékokon magas színvonalat akarunk, és ezt megkapjuk. Ráadásul a kínaiak másodszor jelentkeztek, és volt még egy nagyon fontos elem, az emberiség egyötödét adó ország fővárosa kapta a rendezési jogot."

Rogge egyúttal annak a véleményének is hangot adott, hogy nincs igazi lendülete a kormányok részéről bármiféle bojkott bejelentéseknek.

"Zajlik egyfajta vita, arról hogy vezető politikusok eljönnek-e a nyitóünnepségre vagy nem, de ezt nekik kell eldönteniük. Ebbe a NOB nem szólhat bele."

Az elnök még hozzátette, a NOB a véleménynyilvánítás szabadsága mellett van, feltéve, ha ez méltósággal és nem erőszakosan történik.

"Mi azt szeretnénk, ha nem lennének tiltakozó akciók, de ha mégis lesznek, az említett elvek teljesülése esetén tiszteletben tartjuk azokat".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását