2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Félszáz kiskorú lányt mentettek ki egy farmról

Ötvenkét kiskorú lányt mentettek ki a hatóságok pénteken egy poligamista szekta tulajdonában lévő texasi farmról. A texasi rendőri és gyermekvédelmi szervek kiskorúak ellen elkövetett erőszak ügyében nyomoznak, de egyelőre senkit sem tartóztattak le.
2008. április 5. szombat 12:16 - Hírextra

A San Antoniótól mintegy 200 kilométerre északnyugatra fekvő Eldorado város melletti Yearn For Zion (Vágyakozás Cion után) nevű ranch a mormon egyházból kivált, magát az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Fundamentalista Egyháza néven ismert, poligámiát hirdető szekta követői alapították és tartották fenn 2003 óta. Az evakuált lányok közül a legfiatalabb alig hat hónapos, a legidősebb 17 éves volt. Nyolcukat állami gondozásba vették.

A texasi rendőri és gyermekvédelmi szervek kiskorúak ellen elkövetett erőszak ügyében nyomoznak, de egyelőre senkit sem tartóztattak le. A kimentettek elhelyezését és élelmezését egy helyi baptista közösség vállalta. A komplexumra hatósági pecsét került.

A vallási csoport vezetője, a magát prófétának tekintő Warren Jeffs jelenleg börtönben van: tavaly novemberben nemi erőszakban való bűnsegédlet címén 10 évi börtönre ítélték, miután arra kényszerített egy 14 éves lányt, hogy menjen férjhez 19 éves unokatestvéréhez és hasonló ügyek miatt további perek elé néz, amelyek nyomán akár életfogytiglan lakat alá kerülhet.

Az állítólag 40 feleséget tartó Jeffs, akit 2006 októberében Las Vegasban fogtak el, előzőleg szerepelt az amerikai szövetségi nyomozó iroda (FBI) által felállított legkeresettebb személyek tíz fős listáján.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását