2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Orbán: Új egyezségekre van szükség

Új társadalmi egyezségek megkötésére van szükség, hogy létrejöhessen egy olyan egység, amely azt a három követelményt fogalmazza meg, hogy a magyar állam legyen pártatlan, feddhetetlen és tisztelhető - mondta Orbán Viktor az Ország lelke és az egyház című
2008. április 2. szerda 12:20 - Hírextra

A Fidesz elnöke azon meggyőződésének is hangot adott, hogy ezek a társadalmi egyezségek a későbbi kormányzati munka zsinórmértékéül szolgálhatnak.

Az állam pártatlanságáról szólva hangsúlyozta: soha ne merüljön fel, hogy a köz érdeke helyett valamely "részérdekét" szolgálja. Legyen feddheteten, azaz azokat a jogi és erkölcsi szabályokat, amelyeket állampolgáraival szemben megfogalmaz, magára nézve is ismerje el kötelezőnek. Orbán Viktor természetes emberi igénynek nevezte azt is, hogy "tiszteljük a mindenkori állam vezetőit, az államfőt, miniszterelnököt, a kormány tagjait, az Alkotmánybíróságot".

A jelenlegi politikai helyzetre utalva megjegyezte: adva van egy csőd közeli állapot, amelyben Magyarország van, s amelynek problémáit jelentős parlamenti többséggel sem tudták megoldani.
Nem tudja ugyanakkor, miért gondolják, hogy ha jelentősen csökkentik ezt a parlamenti többséget, akkor képesek lesznek a problémák megoldására - tette hozzá.

"A megoldás nem a szűkülés, összehúzódzkodás, hanem éppen a növekedés, az összefogás, a teljes nemzeti egységre való törekvés" - mutatott rá Orbán Viktor. Nem fogunk kijutni a mai nehéz helyzetből, ha nem jön létre valóságos népi-nemzeti egység, ehhez azonban nem deklarációkra van szükség, hanem valódi egyezségekre - jegyezte meg.

Olyan egyezségekre van szükség, amelyek elérnek valamennyi társadalmi csoportot, a munkából élőket, a fiatalokat, a nőket, a magyar családokat, az idős embereket, a falvakban és a fővárosban élőket egyaránt - tette hozzá.

Egyetértés hozható létre abban is, hogy a XXI.században nem állítható szembe a nemzetközi gazdasági versenyképesség és a szociális biztonság - vélekedett.

Az ellenzéki pártvezető szerint mind az egyházi embereknek, mind a politikusoknak rendelkezniük kell azzal az "egy igazsággal", amely feljogosítja őket arra, hogy a közvélemény, illetve a hívek elé álljanak. Ezen semmiféle politikai divat, közszellem, nyomásgyakorlás nem változtat.

A Fidesz elnöke szólt arról is, hogy a közösségi kohéziót fenntartó egyházak és a vallás elleni harc, ha nem is tűzzel-vassal és börtönnel, mint a diktatúra éveiben, de kifinomultabb eszközökkel ma is zajlik.

Újra és újra fellángol, leginkább áltudományos köntösbe bújtatva egy vita, ami az állam és az egyház szétválasztásáról szól, mintha az állam és az egyház nem volna már "a kelleténél is jobban" szétválasztva.

Orbán Viktor szerint az állam és az egyház szétválasztásának rendszeresen felmelegített álvitája "egy olyan bunkósbot", amely mindig kéznél van, amikor az egyház vezetői olyan magatartásra próbálják ösztönözni a híveiket, amely ellentétes a korszellemnek mondott liberális felfogással.

Kitért arra, hogy jelenleg az egyházak munkáját számos rossz, illetve rossz szándékú pénzügyi gyakorlat akadályozza.

Ugyanakkor minél mélyebb a válság, annál világosabb: az egyház szolgálata pótolhatatlan.
"Mi értjük, hogy az egyház nem kér, hanem ad. A törvényhozók és a kormányzók dolga, hogy megteremtsék az ehhez szükséges feltételeket, hogy ne gördítsenek akadályt e szolgálat elé" - fogalmazott.

A politika ne akarja előírni az egyházaknak, mégoly udvarias formában sem, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen. Nincs fontosabb, mint hogy Magyarországon legyenek olyan autonóm közösségek, amelyek teszik a dolgukat anélkül, hogy ezt nekik bárki előírná, belső szabadságból, nem figyelve a hatalom tetszésére - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor azt mondta, biztos abban, hogy lesz még olyan politika és közélet Magyarországon, amely társat lát az egyházban, nem pedig pusztán legyűrendő költségvetési tételt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását