2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Áram kábel nélkül

Amerikai kutatóknak sikerült megoldaniuk, hogy az áramforrástól két méterre lévő, közönséges izzót - egy régi műszaki elképzelést felújítva és kidolgozva - vezetékes összeköttetés nélkül világításra bírják.
2008. március 31. hétfő 09:43 - Hírextra

A több nemzet által is saját fiának tartott - a Monarchia idején, a mai Horvátországban született - Nicola Tesla (aki 28 éves kora óta az Újvilágban élt) a New York-i Long Island szigeten kezdett felépíttetni egy húsz emelet magas antenna-tornyot, amelyről az általa titkolt módon, vezeték nélkül elektromos energiát sugárzott volna szét a világváros áramhálózatába.

Agytrombózisa, s ennek következtében 1943-ban bekövetkezett halála miatt a torony torzó, a műszaki megoldás terve pedig örök titok maradt.

Az elmúlt évtizedekben azonban több vállalkozás, így az amerikai Fulton Innovations, a pennszilvániai Powercast, és a híres MIT (a massachussetsi műegyetem) WiTricity nevű kutatócsoportja is megpróbálkozott a Tesla-találmány titkának megfejtésével, s a remélt siker után a megvalósításával is. Az ugyanis olyan mértékben forradalmasíthatná az áramszállítás technikáját, mint amikor a XIX. század végén feltalálták a drótnélküli távírót, a rádió ősét, amivel egy csapásra feleslegessé váltak a távíróvezetékek és -oszlopok.

A lehetőség igazolására már több működő kísérleti példányt készítettek, amelyek lényege a következő. A fali csatlakozóba egy olyan kis, villásdugós trafót dugnak, ami a most Amerikában használt 60 hertzes váltóáramot ( másodpercenként 60-szor változik az áram iránya, de a villanykörtékben a gyors villogást szemünk már egybefolyó fényként érzékeli) átalakítja 10 megahertzesre, és azt egy, a csatlakozó mellé épített tekercsbe vezeti. A rádiózásban is használatos, 10 megahertzes frekvenciájú áram onnan már kábel nélkül, de irányíthatóan terjed tovább egy, az ugyancsak a helyiségben lévő, hasonló tekercs felé. Abban az átsugárzás hatására nagyfrekvenciás áram gerjed, amit viszont a vele egybeépített, csavaros foglalattal ellátott le-transzformálóba vezetnek. Ott ismét 60 hertzes periódusúra csökken a frekvenciája, amely már gond nélkül táplálhatja a foglalatába helyezett, hagyományos villanykörtét. Az izzó szépen sugározza a drót nélkül átsugárzott energia gerjesztette fényt.

A WiTricity-nek sikerült két méterrel távolabb lévő izzót e megoldással "bekapcsolni"
A Motorola és a Miller vállalatok már tervezik a megoldást használó irodaberendezéseket is.
A módszer kicsiben tehát működőképes. A megoldás valódi értéke azonban az lenne, ha általa az erőművekben előállított áramot is vezeték nélkül lehetne eljuttatni a sok kilométerrel távolabb lévő nagyfogyasztókhoz. Ez a környezetet sem károsító, befolyásoló átsugárzás azonban sokkal bonyolultabb eszközöket igényel. A MIT témafelelőse, Reb Karalis elégedett a kis tudományos sikerrel is, és azt mondja: "Ekkorka sikerrel kezdődött annak idején a drótnélküli távírás, azaz a rádiózás is. A többit majd megoldják azok, akiknek az a gazdasági érdekük."

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását