2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Megnyílt a pokol kapuja

A százkét évvel ezelőtti avatóünnepség után újra megnyílt a látogatók előtt "A pokol kapujának" is nevezett pécsi Tettye-barlang pénteken.
2008. március 28. péntek 17:21 - Hírextra

E mésztufabarlang egyedülálló képződmény, hasonlót huszonkét évvel ezelőtt adtak át Magyarországon, így a mostani esemény nagy jelentőséggel bír a hazai természetvédelem történetében - mondta Fodor Gábor a bejáratnál mondott ünnepi beszédében.

Hozzátette: a Tettye-barlang megnyitása különleges alkalom azért is, mert arra készteti az embert, hogy nagyobb alázattal, szerénységgel viszonyuljon a természethez és lehetősége szerint gondoskodjon védelméről, megőrzéséről az utókor számára.

A szakminiszter szólt arról is, hogy az idei létszámemelések következtében a nemzeti parkokban 2008-ban minden eddiginél több, 280 őr dolgozik majd, így a jóval nehezebb és komplikáltabb feladataikat az eddiginél is magasabb színvonalon tudják megoldani. Emellett a tárcának egyre több forrása van a nagyközönség érdekeit szolgáló kezdeményezések megvalósítására. Úgy vélte: ez az egyik útja a környezettudatosság erősödésének.

A 250 méter hosszú tettyei mésztufabarlangot a Duna-Dráva Nemzeti Park három év alatt, mintegy 70 millió forintból, európai uniós források bevonásával állíttatta helyre. A pénzből megerősíttették a barlang falait, a bejáratához fogadóépületet emeltek, folyosóin pedig helytörténeti, kultúrtörténeti és geológiai kiállításokat rendeztek be.

A Dél-Dunántúlon az abaligeti mellett a tettyei a második barlang, amelyet a nagyközönség is bejárhat. Igaz, a mésztufaképződmények nem annyira izgalmasak, mint a cseppkövek, de a park munkatársai reménykednek, hogy a nevezetesség így is sok érdeklődőt vonz majd.

A barlangot eredetileg a tettyei forrás hozta létre. Nem tudni pontosan, hogy a természetes barlangüregeket mikor fedezték fel, de az biztos, hogy azok méretét az emberek tovább növelték, és a XIX. században már hivatalosan laktak is bennük.

A barlangot aztán 1906-ban "A pokol kapuja" néven megnyitották a látogatók előtt. Bejáratánál Zsolnay-kerámiából készült figurákat helyeztek el, bent pedig egy falra erősített papírsárkány és kaszás jelmezbe öltözött önkéntes riogatta a kíváncsiskodókat.

A képződményt néhány évtizeddel később balesetveszély miatt be kellett zárni, az 1990-es években pedig egyik részének beomlását követően még a betemetése is felmerült. Most azonban úgy tűnik: ismét népszerű látványosság lehet belőle a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program rendezvényeire érkező turistáknak is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását