2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Tavaly csökkent a sonkavásárlási kedv

Kevesebb húsvéti sonkát és csokoládéfigurát vásároltak tavaly a fogyasztók. A szezonális termékek több mint harmada a hipermarketekből került az asztalra - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb közleményéből.
2008. március 18. kedd 13:41 - Hírextra

A GfK Hungária adatai szerint tavaly ugyan csökkent a háztartások sonkavásárlási kedve, ám még így is közel harmadával vásároltak több húsvéti sonkát, mint 2004-ben. Az ünnepi időszakban hagyományosan jelentős mennyiség fogy a különböző sonkaféleségekből és 2001 óta két év kivételével - 2004 és 2007 - a piac minden évben bővült - olvasható a tájékoztatóban.

A két fő szegmens - azaz a gépsonkák és a füstölt-főtt-kötözött sonkák - kereslete egymással ellentétes irányban mozdult el: 2004 és 2007 között gépsonkából minden húsvét alkalmával 15 százalékkal kevesebbet, míg a füstölt-főtt-kötözött sonkából 30 százalékkal többet vásároltak a fogyasztók az év többi időszakához képest.

A 2006. évi szezonban bekövetkezett jelentős - 19 százalékos - növekedés eredményeképpen akkor a füstölt-főtt-kötözött sonkák közel fele már az ünnepet megelőző időszakban elfogyott, viszont a gépsonkákból a háztartások által beszerzett mennyiségre egyre kevésbé van hatással az ünnep - 2007-ben a gépsonkáknak már csak kevesebb mint egyötöde került a bevásárlókosarakba a húsvéti szezonban.

A hipermarketek súlya a húsvéti sonkák piacán 2006-ban és 2007-ben tovább nőtt, miközben a diszkontokban a háztartások egyre kisebb mennyiséget vásároltak. Mind több sonka fogy ugyanakkor a hentesüzletekben, miközben a kisboltok piaci súlya stabilan 15 százalék.

A húsvéti csokoládéfigurák iránt 2005 és 2007 között megmutatkozó kereslet évről évre eltérő irányú változást mutatott. A háztartások 2006-ban az előző évhez képest összesen 18 százalékkal többet, 2007-ben pedig 12 százalékkal kevesebbet vásároltak a szezonális édességből. A tavaly mért visszaesés a szezonális csokoládéfigurák átlagárában bekövetkezett 12 százalékos emelkedésnek a következménye - ez a megelőző évben mért átlagos négyszázalékos árcsökkenés után számottevőnek mondható.

Az utóbbi négy évben folyamatosan emelkedett a hipermarketek részesedése a húsvéti csokoládéfigurák piacán: míg 2004-ben az összes mennyiség 28 százaléka, addig 2007-ben a vásárlók kosarába kerülő termékek 37 százaléka már ezekből származott.

A diszkontokban is jelentősen nőtt a háztartások által megvásárolt mennyiség, 2007-ben már minden negyedik húsvéti csokoládéfigurát ilyen üzletből szerezték be a fogyasztók.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását