2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Széchenyi-nagydíj: Lovász László matematikus

"Ez az elismerés nemcsak a tudományos munkámnak szól, hanem annak is, hogy életem során igyekeztem a magyar tudomány érdekében tenni, ily módon nemcsak nekem, hanem a magyar matematikusok közösségének is szól" - hangsúlyozta Lovász László matematikus.
2008. március 15. szombat 19:43 - Hírextra

Az Állami-díjas tudós a diszkrét matematika, és az elméleti számítógép-tudomány terén elért, világszerte kimagasló tudományos eredményeiért, négy évtizedes hazai és nemzetközi iskolateremtő oktatási és tudományszervezői tevékenységéért kapta meg az elismerést.

"A gráfokkal, a nagy hálózatok matematikájával foglalkozom, olyan matematikai eszközök kidolgozásával, amelyek ezek vizsgálatára alkalmazhatók" - mondta a matematikus, hozzáfűzve, hogy a módszer számos területen, így a társadalomtudományokban, a biológiában, vagy az agykutatásban hasznosítható.

Lovász László magyarázata szerint a nagy hálózatok matematikája lényegében egy szemléletmód, kutatói azt vizsgálják, hogy milyen módon csatlakoznak egymáshoz bármilyen struktúrának, vagy jelenségnek az elemei.

"A matematika a hálózatok közös tulajdonságait vizsgálja. Ennek a legegyszerűbb eleme, ha kizárólag azt nézzük, hogy hogyan csatlakoznak, és elfeledkezünk arról, hogy az elemeknek funkciójuk is van. Olyan, mint amikor a paleontológus egy állat csontvázát vizsgálja, amelyből sok mindent meg tud állapítani. Ez ugyan egy nagyon leegyszerűsített kép, de valahol el kell kezdeni" - mutatott rá Lovász László.

A tudós kitért arra is, hogy sok más érdekes kérdés van a matematikában, amelyeket nem zárt le korábbi kutatásai során, s ha ideje engedi, vissza-visszatér hozzájuk. "Ilyen a gráfok, azaz a hálózatok geometriai ábrázolásának a kérdése. Hogy lehet ezeket síkban, térben optimálisan lerajzolni, s ezek a +lerajzolások+ hogyan használhatók egyéb tulajdonságaik, összefüggéseik vizsgálatára?" - említette példaként az őt foglalkoztató kérdésekre Lovász László.

A tudós, aki a napokban ünnepelte 60. születésnapját, 1971-75 között az ELTE tudományos főmunkatársa, majd 1982-ig a Szegedi Tudományegyetem docense, később egyetemi tanára volt. 1983-ban az ELTE Számítógép-tudományi Tanszékének vezetőjévé nevezték ki. 1993-ban a Yale Egyetemen folytatta kutatásait, 1999-től pedig a Microsoft kutatóintézetében dolgozott. 2006-ban nevezték ki az ELTE Matematikai Intézetének igazgatójává.

A matematikus tagja egyebek közt az Európai Tudományos Akadémiának, levelező tagja a Svéd Királyi Akadémiának, s tiszteleti tagja az Orosz Tudományos Akadémiának. Számos egyéb elismerés mellett munkásságát 1985-ben Állami Díj, 2007-ben pedig Bolyai-díjjal ismerték el. 1999-ben a matematikai Nobel-díjként számon tartott Wolf-díjjal tüntették ki.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását